Az ifjú Kadhafi is pozitív

M. T.M. T.
2003.11.05. 20:57
Címkék
Pozitív eredményt hozott Szadi el-Kadhafinak, Moamer el-Kadhafi líbiai vezető fiának a doppingtesztje. A Perugia labdarúgóját a Reggina elleni bajnoki után ellenőrizték, pedig csak kispados volt. (A Serie A-ban egyébként még nem mutatkozott be.) A csatár vizeletében norandroszteront találtak, ami a tiltott szerek közé tartozó nandrolon használatára utal. Kadhafi a parmai Blasi és az interes Kallon után a harmadik "lebukott labdarúgó az idény során. A Perugia és a futballista egyelőre nem kívánta kommentálni a hírt.
A FIFA szerdán közölte, hogy a Real Madridnak egy hónapon belül ki kell fizetnie a Ronaldo vételárából hátralévő 10 millió eurót az Internek. Mint ismeretes, a két klub eredetileg úgy egyezett meg, hogy a 10 millió "helyett” Santiago Solari klubcseréje is szóba jöhet, ám az Internek nem sikerült megegyeznie az argentin középpályással, a Real viszont úgy ítélte meg, hogy ezzel "letudta” a részletet. Apropó, Ronaldo: a brazil klasszis a Partizan elleni keddi BL-mérkőzés után újfent közölte: reméli, egyszer újra felöltheti magára az Inter mezét.Végül pedig néhány átigazolási pletyka. A Perugia januárban két játékost is kölcsön akar kérni az Intertől: a spanyol Farinóst és a görög Karaguniszt; a Juventus el akarja cserélni az uruguayi Zalayetát Gilardinóra, de kérdés, hogy a Parma mit szól az ötlethez most, hogy Adriano több hónapra kidőlt a sorból; a Chelsea és a Parma a nyáron kapust cserélhet: a francia Frey Londonba tart, míg Carlo Cudicini a sárga-kékek hálóőre lehet.
Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: a finnek őrzik hibátlan mérlegüket, kiütötték az USA-t

Jégkorong
21 perce

Eddig Curacaóé a legmenőbb vb-keret-hirdetés

Foci vb 2026
54 perce

Hírt adott Dembélé állapotáról a PSG – nem tűnik súlyosnak az aranylabdás támadó sérülése

Francia labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: elbírta az esélyesség terhét a Honvéd kadét fiúcsapata

Utánpótlássport
1 órája

Díjátadót és közgyűlést tartott a paralimpiai bizottság

Egyéb egyéni
1 órája

A magyar férfi röplabda-válogatott 15 fős kerettel készül a nyári tornákra

Röplabda
1 órája

Először lesz külföldi szövetségi kapitánya Ukrajnának

Minden más foci
2 órája

Videó: hatalmas ünnepléssel gratuláltak csapattársai a vb-meghívót kapó Stopirának

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik