Stevens a helyén maradt

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2003.10.20. 22:05
Címkék
Kevéssel este fél hét után a nyilvánosság számára is hivatalossá vált, amit nem hivatalos források már napközben megszellőztettek hétfőn Németországban, nevezetesen: Huub Stevens további esélyt kapott a Hertha elöljáróitól.
A HBSC egy nappal korábban hirdetett válságértekezletet a hét első napjára, és a felügyelőbizottság tagjai mellett Dieter Hoeness menedzsert, Ingo Schiller üzletvezetőt, valamint a közgyűlés által választott öt küldöttet jelölte a grémiumba."Arra az elhatározásra jutottunk, hogy két hét múlva véglegesítjük Huub Stevens státusát. Ha a csapat addig megnyeri mindkét tétmérkőzését, van értelme elmorfondíroznunk a munka folytatásán, de csakis akkor. Stevens berlini karrierjét e két találkozó eredményétől tesszük függővé” – mondta Hoeness a válságértekezlet utáni sajtótájékoztatón, amelyen a holland szakember is az újságírók rendelkezésére állt. A képlet tehát egyszerű: ha a Hertha a bajnokság 10. fordulójában idegenben megveri a Hansa Rostockot, majd továbbjut a DFB-kupában is, Stevens (bizonyára) a kispadon maradhat, de ha egyet is elbukik a két meccs közül, a németalföldinek útilaput kötnek a talpára."Herr Hoeness világossá tette számomra a menedzsment hétfői döntését, amit el kell, hogy fogadjak. Nehéz helyzetben vagyok, remélem, a játékosaim kiállnak mellettem – csak velük leszek képes megoldani ezt a problémát. Én mindenesetre nem adom fel, tovább harcolok a Hertha sikereiért” – fogalmazott az ebben a bajnokságban még nyeretlen, sereghajtó fővárosiak 49 éves edzője.A válságstáb határozata meglepetést keltett futballberkekben, a Leverkusentől kapott 4–1-es zakó másnapján – vasárnap – ugyanis a német szaksajtó tudni vélte, hogy Stevens órái meg vannak számlálva Berlinben.Hamburgban sem aranyélet az edzőé; a Kicker Sportmagazin internetes kiadásában azt írta saját információira hivatkozva hétfőn, hogy a hét végi, "a Schalke elleni mérkőzés lesz Kurt Jara tréner utolsó esélye”. Egy másik internetes portál, a www.sport.de szerint viszont a HSV edzője alatt nem inog a kispad, bár kétségtelen, "a szakvezető körül egyre inkább fogy a levegő”. Idézzük Bernd Hoffmann-nak, a hamburgi klub első számú emberének a kijelentését: "Jara marad az edző, még akkor is, ha csapatát néhány hét múlva sem lesz képes kihúzni a gödörből.” Hogy még kuszább legyen a vasárnap kreált "Jara-ügy” (a Hamburg-szurkolók kórusban követelték az osztrák mester távozását a Kaiserslauternben elszenvedett 4–0-s vereség után), Hoffmann hozzátette, hogy azért semmit sem tud garantálni.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Kós Hubert éremért úszik a vizes vb-n; jön az NB I 2. fordulójának nyitánya

Birkózás
5 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
5 órája

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
5 órája

Bolla Bendegúzék kettős győzelemmel jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
5 órája

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
5 órája

Bognár György: Nagyon jó ellenfelet ejtettünk ki, felvettük a Mariborral a versenyt

Európa-konferencialiga
6 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

95 millió eurós csere? – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik