Egy tucatnál tart az Ajax

Vágólapra másolva!
2003.10.19. 20:42
Címkék
Tovább tart az élen a versenyfutás az Ajax és a PSV között, ezúttal az amszterdamiak hozták lépéskényszerbe a címvédőt, amely azonban nem tévesztett ütemet, így maradt a két gárda közti kétpontos különbség.
A fordulót az Ajax–Volendam összecsapás nyitotta, és a hazaiak belga akció végén, a Soetaers beadását bebólintó Sonck révén a papírformának megfelelően meg is szerezték a vezetést. Csakhogy ezt követően Escudé (a francia olyan tekintetben is méltó örököse Frank de Boernak, hogy mecscsenkét legalább egy szarvashibát elkövet) háromszor is nagyot bakizott, Lobont kapus kétszer ugyan kisegítette, harmadszorra azonban Esajas túljárt az eszén, és az újonc az egy pont reményében ismét beáshatta magát saját kapuja elé. A 32. percben, az idény során először, aztán megnyitotta a kapuit a Van der Vaart-show! A fiatal karmester átlövésből, majd szabadrúgásból is betalált, sőt, ha szerencséje van, és a harmadik bombájánál nem a lécről vágódik le a labda, a szünetre mesterhármas boldog tulajdonosaként vonulhatott volna. Persze, a duplája is elég volt a három pont sorsának eldöntéséhez, a fordulás után az otthon sorozatban tizenkettedszer nyerő Ajax gálázott.Egy nappal később a második PSV-nek az addig negyedik Heerenveen ellen kellett a 2002-es bajnok nyomába erednie. Az eindhovenieknél pályára lépett Mateja Kezsman is, fellebbezett az eltiltása ellen, és ha már ott volt, nem is tétlenkedett: Robben vezető gólját szabadrúgásból megtoldotta eggyel, és fölényessé tette a PSV sikerét. A címvédő egyébként alighanem egy időre a pályán kívüli vezérét is elveszítette, miután a bíró az első félidőben kiállította Guus Hiddink vezetőedzőt.Három sérült magyar játékosa, Babos Gábor, Fehér Csaba és Pető Tamás nélkül szerezte meg első idegenbeli pontjait a NAC Breda. Az előző bajnokság negyedik helyezettje a szerdán az UEFA-kupából kiesett csapatok összecsapásán 3–0-ra verte meg a NEC Nijmegent. Az új évad meglepetéscsapata, az AZ ugyancsak 3–0-ra nyert Utrechtben. Ebben semmi szenzáció sincs (az alkmaariak a PSV-vel azonos pontszámmal állnak), abban annál több, hogy Perez már a 4. percben (!) beállította a végeredményt.Holland Casino Eredivisie
8. forduló:
8. forduló:
Ajax–Volendam 5–1 (Sonck 5., Van der Vaart 32., 38., Mitea 78., Trabelszi 85., ill. Esajas 12.), PSV–Heerenveen 2–0 (Robben 40., Kezsman 79.), RBC Roosendaal–Willem II 0–0, RKC Waalwijk–Vitesse 2–2 (Redan 11., Oost 81., ill. Rojer 76., 79.), Roda JC–Feyenoord 1–1 (Sergio 33., ill. Kuijt 3.), Twente–Groningen 5–3 (John 2., 38., 75., N’Kufo 29., Van der Weerden 82., ill. Tuhuteru 42., Pinas 45., Salmon 90.), Utrecht–AZ 0–3 (el-Hattabi 2., 3., Perez 4.), Zwolle–ADO Den Haag 1–2 (Hrisztov 45., ill. Hofstede 12., 74.), NEC–NAC Breda 0–3 (C. Seedorf 5., Elmander 10., Engelaar 64. – 11-esből)
Az élcsoport: 1. Ajax 21 pont, 2. PSV 19 (21–6), 3. AZ 19 (16–5), 4. Heerenveen 15, 5. Feyenoord 14, 6. RKC Waalwijk 13
Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
6 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
6 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
6 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik