A Porto legjobb mérkőzése

Vágólapra másolva!
2003.10.19. 23:17
Címkék
Nagyszerű játékkal, biztosan fektette két vállra a Porto a Belenensest, pedig a hazai pályán játszó lisszaboniak nagyon hamar megszerezték a vezetést. Még öt perce sem ment a játék, amikor Goncalo Brandao Sané szögletét követően a kapuba fejelt, ám ez a gól éppen ahhoz volt elegendő, hogy felébredjen az alvó oroszlán (jelen esetben sárkány), amely az ismét nagy formába lendülő Deco vezetésével négyszer is megfelelt ellenfelének."Az Académica és a Sporting ellen voltak nagyon jó pillanataink, ma viszont végig brillíroztunk, ezért megeshet, hogy ez lesz a mostani idényben a legjobb mérkőzésünk. Nyugodtan mondhatom, csapatom fölénye akkora volt, hogy akár történelmi verést is mérhettünk volna a Belenensesre” – lelkendezett José Mourinho, a Porto edzője, aki most leginkább azon törheti a fejét, hogy a hétközi Bajnokok Ligája-mérkőzésen kiket szerepeltessen a Marseille ellen, mivel a cserék is kiváló produkcióval rukkoltak ki.SuperLiga
8. forduló:
8. forduló:
Guimaraes–Moreirense 3–0 (Cunha 5., Alves 36., Fangueiro 90. – 11-esből), Académica–Nacional 0–1 (Adriano 76.), Pacos Ferreira–Boavista 0–3 (Ricardo Sousa 31., Pedro Santmos 34., Fary 36. – 11-esből), Belenenses–Porto 1–4 (Goncalo Brandao 4., ill. Derlei 18., Deco 33., César Peixoto 46., Marco Ferreiram 53.), Amadora–Alverca 0–3 (Zé Roberto 3., Lima 89., 90.), Braga–Rio Ave 1–1 (Wender 22. – öngól, ill. Jaime 63.), Leiria–Marítimo 2–2 (Gomes 23., Douala 32., ill. Gaúcho 18., Van der Gaag 84.), Benfica–Gil Vicente 2–1.
Az élcsoport: 1. Porto 22 pont, 2. Marítimo 17, 3. Boavista 16, 4. Braga 14 (9–8), 5. Beira Mar 13
Legfrissebb hírek

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
4 perce

NS-klub: Kolodzey Tamás ötven éve tudósítja töretlenül az olvasókat

Egyéb egyéni
8 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2025–2026

Vízilabda
18 perce

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk ” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
40 perce

Fa Nándor idén utoljára rendezi meg a Balaton-kerülő versenyt

Egyéb egyéni
52 perce

Joao Cancelo: Voltak nehézségeink, de összességében jobbak voltunk, mint a magyarok

Magyar válogatott
58 perce

Sportlövészet: Fábián Sára hosszabbított Csepelen – hivatalos

Egyéb egyéni
1 órája

Odabringázott a drukkerekhez az osztrák szövetségi kapitány, hogy megköszönje a szurkolást

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik