Moszkva még reménykedik

Vágólapra másolva!
2003.10.18. 20:59
Címkék
Moszkva még nem mondott le arról, hogy Formula1-es versenyt rendezzen a közeljövőben.
Bár a Bernie Ecclestone-nal folytatott tárgyalások megszakadtak, Valerij Sancev, Moszkva főpolgármestere azt mondta, mindenképpen megépül a ring. "Világszínvonalú pályát építünk, amelyen reményeink szerint néhány év múlva már a Formula–1-es autók fognak futni. Szeretnénk a versenyhez fűződő televíziós és reklámjogokkal élni, nem pedig csak a benzingőzt szívni, de Ecclestone nem ért velünk egyet. Nem adjuk könnyen magunkat, mert tudjuk, hogy Ecclestone-nak szüksége van a moszkvai viadalra is” – mondta Sancev, aki az említett jogok megtartásával lavinát indítana el az F1-ben.Mark Webber is tag lett

A Grand Prix-pilóták szervezetének vezetőségébe (GPDA) választották Mark Webbert, a Jaguar-istálló ausztrál pilótáját. A versenyző Michael Schumacher, Jarno Trulli és David Coulthard mellett dolgozik majd a szakszervezet elöljárójaként.
Legfrissebb hírek

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
27 perce

Tóth Amarissa győzelemmel kezdett a ljubljanai tenisztornán

Tenisz
43 perce

Kiss Leventét kiütötték az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
1 órája

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
1 órája

A volt Ferencváros-játékos gólja döntött, Tunézia kijutott a vb-re

Foci vb 2026
1 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 10. rész, Egerszegi Krisztina

Egyéb egyéni
2 órája

Francisco Conceicao biztosan nem játszik a magyar válogatott ellen

Foci vb 2026
2 órája

Spanyol győzelem, magyar bronzérem a Körmend-kupa kosárlabdatornán

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik