Bartoli nyerte meg a záró futamot

2003.10.18. 23:27
Címkék
A várakozásnak megfelelően olasz siker született az országúti Világkupa záró futamában, a Giro di Lombardia során, miután Michele Bartoli, napjaink egyik legjobb egynapos-specialistája nyert, mögötte pedig két honfitársa, Angelo Lopeboselli és Dario Frigo ért célba.
Bartoli elégedett lehetett a teljesítményével
Bartoli elégedett lehetett a teljesítményével
Bartoli elégedett lehetett a teljesítményével
Bartoli elégedett lehetett a teljesítményével
Bartoli elégedett lehetett a teljesítményével
Bartoli elégedett lehetett a teljesítményével
Az már korábban eldőlt, hogy a tíz versenyből álló Világkupát a szintén olasz Paolo Bettini nyeri meg, aki egyébként feladta a szombati viadalt. (Érdekesség, hogy mindkét olasz duplázott: tavaly is Bartolié lett a Lombard körverseny, és tavaly is Bettini szerezte meg a Vk összetett első helyét.)
"Rendkívül boldog vagyok, azt hiszem, hogy ma újfent bebizonyítottam: ha jó a formám, ha nyugodtan tudok készülni egy-egy versenyre, akkor még mindig a világ legjobbjai közé tartozom” – fogalmazott a visszavonulás gondolatával is foglalkozó Bartoli, akinek ez volt pályafutása hetedik Vk-sikere. A viadalt a céltól mintegy 25 kilométerre feladó Bettini (Bodrogi László klubtársa, a múlt heti vb negyedik helyezettje, egyben a világranglista éllovasa) sem tűnt elégedetlennek: "Fantasztikus idényt zártam, amelynek méltó megkoronázása az összetett elsőségem. Tudtam, hogy a Giro di Lombardián nem fogok jól szerepelni, mert a kanadai világbajnokság után még nem álltam át teljesen.”
A futam sorsa egyébként a céltól 20 kilométerre dőlt el, amikor Bartoli és a fiatal Lopeboselli utolért egy kisebb szökevénycsoportot (Flechát, Peront, B. Zberget, Serranót és Sinkewitzet), majd a két olasz faképnél hagyta a többieket, a különversenyükben pedig Bartoli esélyt sem hagyott társának. (A pisai születésű Michele Bartoli egyébként ezzel a győzelemmel alaposan visszavágott Franco Ballerininek, a squadra azzurra szövetségi kapitányának, aki nem válogatta őt be a hamiltoni vb-keretbe.)

97. Giro di Lombardia, az országúti Világkupa 10. (idei utolsó) futama

Como–Bergamo (249 km): 1. Michele Bartoli (olasz, Fassa Bortolo) 6:29:39, 2. Lopeboselli (olasz, Cofidis) 3 mp h., 3. Frigo (olasz, Fassa Bortolo) 1:35 p h., 4. B. Zberg (svájci, Rabobank) 1:40 p h., 5. Martin Perdigero (spanyol, Domina Vacanze) a. i., 6. Trentin (olasz, Cofidis) a. i.

A Világkupa összetett pontversenyében: 1. Paolo Bettini (olasz, Quick Step-Davitamon) 365 pont, 2. Boogerd (holland, Rabobank) 220, 3. Van Petegem (belga, Lotto-Domo) 219, 4. D. Rebellin (olasz, Gerolsteiner) 187, 5. Zabel (német, Telekom) 186, 6. Di Luca (olasz, Saeco) 140
Legfrissebb hírek

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
17 perce

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
7 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
7 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
7 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
7 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
7 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
7 órája