Sokolov legyőzte Polgárt

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2003.10.17. 21:47
Címkék
Ivan Sokolov megálljt parancsolt Polgár Judit menetelésének a hollandiai szupertorna ötödik, utolsó előtti fordulójában. A volt bosnyák nagymesterről mindenki jól tudja, hogy milyen veszélyesen és főképp eredményesen játszik, ha a világos bábokat irányíthatja. Ez a pénteki játéknapon fényesen igazolódott. A két játékos ugyanazt a stílust kedveli, vagyis egyikük sem riad vissza a kockázatoktól, rámenősen, agresszíven sakkoznak, tehát éles, izgalmas partira számíthattunk.
Az is lett, csakhogy akadt egy probléma: nem Polgár jött ki belőle jobban.A legrosszabb az egészben az volt, hogy a női világranglista vezetője csöpp esélyt sem kapott sötéttel a csata megnyerésére. Persze ki az, aki adna… Sokolov a középjáték elején magához ragadta a kezdeményezést, és azt már nem is adta ki kezéből a játszma végéig. Így biztossá vált, hogy a hollandok kiválósága nem marad nyeretlen ezen a tornán.A másik mérkőzésen Levon Aronjan legyőzte Anatolij Karpovot, amivel feljött az élre. A verseny nem is alakulhatott volna ennél izgalmasabban, mert a szombati zárónapon a jelenlegi két éllovas egymás ellen döntheti el, hogy kié legyen a tornagyőzelem. Nemzetközi szupertorna
(átlagértékszám: 2690,
XVIII-as kategória), Hoogeveen
(átlagértékszám: 2690,
XVIII-as kategória), Hoogeveen

5. forduló: Sokolov (holland)–Polgár Judit (magyar) 1:0, Aronjan (örmény)–Karpov (orosz) 1:0. Az állás: Polgár Judit és Aronjan 3-3 pont, Sokolov 2.5, Karpov 1.5
Legfrissebb hírek

Egy fesztiválon erősítette meg visszavonulását a Napoli gólrekordere

Minden más foci
34 perce

Férfi kézilabda: legyőzte az Elverumot, második lett a Szeged a felkészülési tornán

Kézilabda
37 perce

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
56 perce

Csorba Zsófia vb-bronzérmes C–1 5000 méteren

Kajak-kenu
1 órája

Xavi Pascual Bajnokok Ligáját nyerne a One Veszprémmel, méghozzá azonnal

Kézilabda
1 órája

Sarapova bekerült a teniszhírességek csarnokába

Tenisz
1 órája

„Nagyon kívánom, hogy sok ilyen meccset játsszak” – a duplázó Kovács Mátyás a Kassa győzelme után

Minden más foci
2 órája

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik