Barthez még nem költözhet

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2003.10.17. 21:41
Címkék
Az Olympique Marseille vezetői még ezen a héten szerették volna tető alá hozni Fabien Barthez idény végéig érvényes kölcsönvételét, ám nagyon úgy fest, hogy egy ideig még várniuk kell. Az viszont eldőlni látszik, hogy a Manchester Unitednél parkolópályára tett francia hálóőr valóban viszszatér egykori sikerei helyszínére, a dél-franciaországi városba.
"Az egyetlen ok, ami boldoggá tesz ezzel az üggyel kapcsolatban, hogy gesztust gyakorolhattunk Fabien felé. Úgy adódott, hogy két kapus is elé került a sorban, viszont tudom, azzal, hogy Manchesterben nem jut lehetőséghez, hátrányos helyzetbe hozzuk máshol is” – jelentette ki Alex Ferguson, az MU menedzsere, aki kezdetben ellenezte a kapus kölcsönadását. Az a bizonyos "máshol” természetesen a francia válogatott. Jacques Santini szövetségi kapitány már figyelmeztette Barthezt, hogy ha "kiesik a gyakorlatból”, kénytelen lesz őt visszaminősíteni a válogatott keretnél is.Mindazonáltal a 2000-ben – kapusért kifizetett akkori rekordösszeg, 13 millió dollár ellenében – Monacóból Manchesterbe igazoló Barthez kölcsönvétele nem lesz egyszerű, hisz az európai átigazolási piac január elsején "nyit ki” legközelebb. A soron kívüli elbíráláshoz előbb a francia liga orvosainak igazolniuk kell, hogy az OM tartalék kapusa, Cédric Carasso legalább három hónapig nem védhet (ezzel nem lesz gond, ugyanis a hálóőrnek a múlt héten elszakadtak a térdszalagjai), majd a francia szövetségnek és a FIFA illetékeseinek is el kell végezniük némi papírmunkát, hogy a világ- és Európa-bajnok Barthez munkába állhasson az Olympique Marseille-ben.
Legfrissebb hírek

Tóth Alex bekerült a Premier League öt legjobb igazolása közé a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 perce

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
22 perce

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
51 perce

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
55 perce

Borsos Benedek nyerte a ruandai ultrakerékpáros versenyt

Kerékpár
1 órája

Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban

Úszás
1 órája

Először rendeznek Párizsban NFL-alapszakaszmeccset

Amerikai sportok
1 órája

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik