Műjégpálya: Elő a korcsolyákkal!

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
2003.10.16. 21:15
Címkék
Az időjárás úgy gondolta, hogy itt az ideje elővenni a télikabátot, s most a korcsolyákat is érdemes előkotorni. Minden eddiginél korábban, már a hét végétől megnyitja kapuit a Városligeti Műjégpálya, hogy az őszi szünetre már fogadhassa a látogatókat.
Október 24-én, pénteken nagyszabású szezonnyitó partira várják a korizókat, ajándékokkal és táncversennyel. A belépőjegyeket 300, illetve 600 forintos áron lehet megváltani, ám idén is érdemes bérletet vásárolni, mert így ki lehet küszöbölni az olykor többórás sorban állást. Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a jövő év második felére jelentős átépítésekre kerítenek sort a Városligetben, miután a Fővárosi Önkormányzat megszavazta a pályarekonstrukciót. Ennek keretében egy, a nemzetközi szabályoknak megfelelő gyorskorcsolyapályát építenek, ami több nemzetközi versenynek adhat otthont. Továbbá egy szabályos méretű jégkorongpályát is biztosítanak majd, elsősorban a hobbihokisoknak és az utánpótlás-nevelésnek. Az épületrekonstrukció során pedig újjá szeretnék építeni a második világháborúban lebombázott szárnyat is.A jég szerelmeseinek névre szóló arcképes szezonbérletet adnak ki, korlátlan belépési lehetőséggel, melyhez a fényképet helyben készítik el. A belépőjegy egyúttal balesetbiztosítás is, ám korcsolyázás közben ajánlott kesztyűt viselni, mert így nagyon sok kéz- és ujjsérülés előzhető meg. A jégszezon ideje alatt folyamatos meglepetésekkel készülnek a házigazdák, melyekről bővebben a www.mujegpalya.hu internetes oldalon olvashatnak az érdeklődők.Nos, korit, kabátot fel, és irány a Liget!
Legfrissebb hírek

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
11 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
16 perce

NB I: Komáromi a másik kapuba is betalált, szépített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
24 perce

Egy-két góllal mindig vezet a Lippe ellen a Győr

Kézilabda
28 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
37 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
37 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
40 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
40 perce