Ukrajna: Még veretlen a Sahtar

2003.10.06. 20:56
Címkék
A 11. forduló slágermérkőzését Kijevben játszották, ahol a második helyen ötpontos hátrányban lévő címvédő Dinamo Kijev számára létfontosságú lett volna a győzelem a listavezető, eleddig pontveszteség nélkül álló Sahtar Doneckkel szemben. Ezzel szemben ijesztően kezdtek a hazaiak, hiszen Timoscsuknak a védőkön megpattanó szabadrúgásával már a hatodik percben vezetéshez jutott Bernd Schuster csapata. Nem sokkal a fordulás után Vaszil Melnicsuk játékvezető borzolta a hazai szurkolók idegeit, hiszen előbb büntetőt ítélt Sackih lökéséért, majd a doneckiek élénk tiltakozása után konzultált asszisztensével, és leshelyzet miatt kifelé ítélt szabadrúgást (ritkán látható jelenetsor volt). A 67. percben viszont már joggal ünnepelhetett a tizenhétezres publikum, Sackih előkészítése után Rincón közelről egyenlített. A hajrában mindkét csapat győzelemre játszott, így a végére is maradtak izgalmak, de az eredmény már nem változott – jelentette tudósítónk, Jakab Lajos.11. forduló: Dinamo Kijev–Sahtar Doneck 1–1, Illicsevec Mariupol–Obolony Kijev 1–1, Metalurg Doneck–Zirka Krivográd 1–0, Vorszkla Poltava–Kárpáti Lviv 0–0, Tavrija Szimfe-ropol–Boriszfen Boriszpil 1–2, Voliny Luck–Me-talurg Zaporizzsja 1–0, Csernomorec Odessza–Dnipro 2–1, Arszenal Kijev–Krivbász 2–0
Az élcsoport: 1. Sahtar 31 pont, 2. Dinamo 26, 3. Metalurg Doneck 25 pont
Legfrissebb hírek

Bejelentette Modou Lamin Marong szerződtetését az ETO

Labdarúgó NB I
1 perce

A szünet után egyenlített a Szpari – Vasas–Nyíregyháza az NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 perce

A címvédő Veszprém negyven gólt dobott a NEKA ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
11 perce

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
14 perce

Csoportgyőztesként Kun és Villám már a legjobb nyolc között a strandröpi Pro Touron

Röplabda
16 perce

A Mosonmagyaróvár legyőzésével rajtolt a Kisvárda a női kézi NB I-ben

Kézilabda
20 perce

Vuelta a Espana: Wout van Aert diadalmaskodott a hőségben

Kerékpár
23 perce

Szabalenka két szettben továbbjutott a US Openen

Tenisz
37 perce