Michael Schumacher 2006-ig biztosan marad

2003.10.06. 20:16
Címkék
Willi Weber, Michael Schumacher menedzsere elárulta, hogy az  egyelőre  ötszörös világbajnok ferraris várhatóan kitölti szerződését, és csak a 2006-os idény után vonul vissza.
Az üzletember azután nyilatkozta ezt a Die Weltnek, hogy felröppentek a pletykák: Schumi a hét végi Japán Nagydíj után visszavonul. "Ez csak spekuláció, senki se vegye komolyan. Azon viszont már el kell gondolkoznia a Ferrarinak, hogy mit tesz 2006 után, hiszen akkor jár le Michael szerződése, és ő akkor már biztosan nem versenyez tovább” – mondta Weber. Schumi visszavonulásáról azért kezdtek el pletykálni, mert a németet az idén már erősen megszorongatták fiatal ellenfelei, és ő többször is kijelentette: ha úgy érzi, lejárt az ideje, abbahagyja. Schumi most a hét végi Japán Nagydíjjal foglalkozik, azzal, hogy vasárnap legalább egy pontot szerezzen. "Ebben a sportban semmit sem lehet biztosra venni. Az lenne a legnagyobb hiba a részemről és a csapat részéről, ha elkönyvelnénk a világbajnoki címet. Igaz, hogy korai erről beszélni, de elárulom, nagyon büszke lennék a hatodik trófeámra” – mondta a 34 éves Schumacher, aki mögött Kimi Räikkönen kilenc ponttal van lemaradva az összetettben. A McLaren finnje csak akkor orozhatja el a német elől a vb-címet, ha nyer Japánban, és Schumi nem szerez pontot.
Legfrissebb hírek

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
1 perce

Korai Szpari-gólra korai angyalföldi válasz – Vasas–Nyíregyháza az NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 perce

Ki hitte volna? A 152 millió euróért vásárló PSG hatalmas plusszal zárta a nyarat

Francia labdarúgás
14 perce

Videó: hány MJ-dalcímet szőtt mondandójába a Southend edzője?

Angol labdarúgás
16 perce

Fél évszázad az optika mögött – Zádor Péter fókuszban

Képes Sport
1 órája

Cselgáncs: Kiss Szabolcs a negyeddöntőig jutott a junior Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Nerea Pena számára még mindig furcsa, hogy nem léphet a pályára

Kézilabda
1 órája

Russell vette át a vezetést Leclerc és Antonelli előtt Monzában

F1
1 órája