Palikék hatodikok

2003.10.02. 22:01
Címkék
A végéhez közeledik az egyhetes sivatagi megméretés, a Fáraó-rali. Az ötödik napon 420 kilométernyi szelektív szakasz várt a mezőnyre, amelynek egyetlen magyar tagjaként a Palik László, Darázsi Gábor kettős az összetettben egy helyet előrelépve a hatodik helyre zárkózott fel. Az autósok versenyében az élen is változás történt: a Dakar-ralin elszenvedett hatalmas balesete után sivatagi viadalon most először induló Sinozuka Kendzsiro átvette a vezetést csapattársától, Yves Loubet-tól. "Egész jó napunk volt, nagyon élveztük az autózást, kivéve az egyenes szakaszokon, amelyeken megint küszködtünk a csúcssebességgel, pontosabban annak hiányával – mondta Palik, akinek a kocsija egyelőre nem nagyon bírja az afrikai benzint. – Az egyetlen akciónk akkor történt, amikor utolértünk egy Mitsubishit, és a porában vakon közlekedve ráugrottunk egy sziklára, amely a jobb oldalon az első és a hátsó felnit is összetörte. A kerékcserével körülbelül tíz percet veszítettünk, ám így is előrébb léptünk.”A Világkupa-pontokért küzdő motorosok közül továbbra is az idei Dakart megnyerő Richard Sainct áll az élen, a második helyre azonban felzárkózott a spanyol Joan Roma, aki korábban már vezetett is a versenyben.Fáraó-rali, Egyiptom
Az állás az 5. nap (az Abu Simbel–el- Karga szakasz – 420 km szelektív szakasz) után. Autósok: 1. Sinozuka, Willis (japán, brit, Nissan Pick-Up), 2. Loubet, Dubois (francia, Nissan Pick-Up), 3. Tempestini, Di Persio (olasz, Nissan Patrol), …6. Palik László, Darázsi Gábor (magyar, Bowler). Motorosok: 1. Sainct (francia, KTM), 2. Roma (spanyol, KTM), 3. Despres (francia, KTM)
Legfrissebb hírek

Kerékpár: Tadej Pogacar már az otthonában lábadozik – KÉP

Kerékpár
14 perce

Első felnőttidényére készül a válogatottban már bemutatkozott Fehér Kolos

Jégkorong
22 perce

NBA: példátlan büntetést kapott a Los Angeles Clippers

Amerikai sportok
25 perce

Kovácsréti Márk: Nem pánikolunk a két vereség miatt

Labdarúgó NB I
26 perce

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
30 perce

Szabalenka kiakadt a kérdésen, visszaszólt az újságírónak

Tenisz
45 perce

Másfél évtized után visszatért nevelőklubjához El Shaarawy

Olasz labdarúgás
53 perce

Evezés: két magyar érem a zágrábi egyetemi Eb-n

Egyéb egyéni
57 perce