A GYISM 25 milliárd forinttal gazdálkodhat

2003.10.02. 22:22
Címkék
Az idei 21 milliárd forinttal szemben jövőre 25 milliárd forintot meghaladó összegre számíthat a költségvetésből a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium – mondta el az MTI-nek Gyurcsány Ferenc. "Három és fél százalékos növekedési kilátások mellett húszszázalékos kiadásnövekedési lehetőség azt jelenti, hogy a kormány (...) tudta, ezekre a programokra többet kell fordítani” – vélekedett a miniszter, s közölte, a minisztérium hagyományosan a sportra fordítja a legtöbb pénzt, azonban jövőre az ifjúsági területen következik be a legnagyobb, mintegy 40 százalék körüli növekedés. A minisztérium nagy figyelmet fordít a diáksportra, a szabadidősportra és az utánpótlás-nevelésre is. Elmondása szerint a legnagyobb támogatási tételt, mintegy 2.7 milliárd forintot a Forma–1 kapja. "Ez egy hosszú múltra visszanyúló szerződéses kötelezettség, amelyet teljesíteni kell” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.
Legfrissebb hírek

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
32 perce

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
48 perce

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
54 perce

Szlovénia elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
1 órája

Kuhta Vladiszlava a harmadik magyar érmes az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
1 órája

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
1 órája

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
1 órája