Ne menjetek Sienába!

M. T.M. T.
Vágólapra másolva!
2003.10.01. 22:43
Címkék
Olaszországban továbbra is nagy kérdés, hogy el lehet-e kerülni a botrányt Sienában, ahol vasárnap a Roma vendégszerepel. Mint ismeretes, a városka stadionja mindössze 15 ezer néző befogadására alkalmas, és nemcsak a hazai szurkolók szeretnék nagy számban megtekinteni a meccset, hanem a csapatuk remeklése miatt alaposan "bezsongott Roma-drukkerek is.
Szerdán a belügyminisztériumban tárgyaltak az illetékesek, akik egyetértettek abban, nem lenne jó ötlet sem a közeli Firenzébe vinni a találkozót, sem áttenni hétfőre, abban a reményben, hogy akkor kevesebb fővárosi szurkoló lepné el a városkát.Végleges megoldás egyelőre nincs, az biztos, hogy Romában hatalmas kivetítőt állítanak fel, amelyen a szurkolók élőben nézhetik az összecsapást. A Siena a maga részéről felajánlotta, hogy az eddigi 2600-ról 4000-re növeli a Romának átadandó jegyek számát.Új tulajdonosa van a másodosztályú Comónak: a tavaly még első ligás klubot Enrico Preziosi játékgyáros 10 millió euróért eladta Aleardo Dall’Ogliónak, aki a szőrmebizniszben érdekelt. Preziosinak sietnie kellett, ugyanis övé a szintén második ligás Genoa is, és a szabályok értelmében két azonos osztályú profiklub nem lehet ugyanazé a cégé vagy személyé.Végül pedig említsük meg, hogy érdekes bírói hiba történt a Salernitana–Reggina kupamérkőzésen: Nucini bíró 43 perc után fújta le az első félidőt, majd amikor a negyedik játékvezető figyelmeztette, visszahívta a már levonuló csapatokat, és lejátszatta velük a hiányzó perceket.Olasz Kupa
A legjobb 16 közé jutásért, első mérkőzés:
A legjobb 16 közé jutásért, első mérkőzés:
Salernitana–Reggina 0–2 (Tedesco 26., Di Michele 34. – 11-esből)
Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: Mocsi, Ötvös és Bárány nem játszik az örmények ellen

Magyar válogatott
30 perce

NS-nyelvművelés: beszéljünk magyarul a sportban is!

Egyéb egyéni
57 perce

Schäfer és Szoboszlai újabb mérföldkőhöz érkezik; a magyar válogatott 28 év után juthat el újra a vb-pótselejtezőig

Magyar válogatott
1 órája

Vb-selejtezők: a kvalifikációs rendszert kritizálta az olasz kapitány

Foci vb 2026
1 órája

Szélesi Zoltán: Vigyázni kell Lisztes Krisztiánra, hiszen a magyar futball értéke

Magyar válogatott
1 órája

Száz kilogrammos súlyok meccsnapokon? Miért is ne?

Minden más foci
2 órája

Bakonyi stoplinyomok – Ha a tinédzserek tűzbe jönnek...

Hátsó füves
2 órája

Cselgáncs: „Régóta vágytam már erre az Eb-éremre” – Kriza Anna

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik