Németh 14. bajnoki címe

2003.09.30. 21:20
Címkék
Az ajkai aréna 1994 után adott otthont újra a bajnoki futamnak, amelyen a jelenlegi két legjobb magyar krosszos parádézott.
Németh Kornél az ötödik duplázásának köszönhetően 14. alkalommal lett magyar bajnok, Bórka János pedig nagy lépést tett afelé, hogy a 125-ös ob-cím után a Köztársaság Kupa is az övé legyen. (Ehhez a zárófutamon elég neki egy nyolcadik és egy kilencedik hely.) A 250-es géposztályban Németh ugyanúgy motorozott, mint a bulgáriai csapat Eb-n, ahol az open kategória legjobbja volt. Az első versenyen csak a második helyezettet nem körözte le, a második felvonásban pedig annak ellenére nyert, hogy meg kellett állnia légszűrőcserére. A 125-ös mezőny első versenyén Bórka nagyon sokáig csatázott Soóky Zsolttal. A párviadal akkor dőlt el, amikor Soókynak tönkrement a motorja. Ô a második versenyen már nem indult el, így Bórka tűnt abszolút favoritnak. A rajtnál azonban technikai gondja támadt, és gyertyacsere után egy kör hátrányba került. Végül az utolsó helyről a harmadikra zárkózott fel.Motokrossz ob 5. futam, Ajka
250 kcm. 1. verseny:
250 kcm. 1. verseny:
1. Németh Kornél (Neptun SE, KTM), 2. Krichfalusy (ukrajnai, Yamaha), 3. Grillmayer (Valvolin Kawasaki, Kawasaki). 2. verseny: 1. Németh Kornél, 2. Grillmayer, 3. Adamek (Center Motorsport, Honda). A bajnokság végeredménye: 1. Németh 250 pont, 2. Grillmayer 183, 3. Krichfalusy 161

Köztársaság Kupa 5. futam, Ajka
125 kcm. 1. verseny:
1. Bórka János (Moto-Complet, KTM), 2. Hujber (Center Motorsport, KTM), 3. Lajos (Motor Revü, Suzuki). 2. verseny: 1. Valerij Dolnko (ukrán, Yamaha), 2. Hujber, 3. Bórka. Az állás: 1. Bórka 182, 2. Hujber 146, 3. Kamrás (Real Motor, Honda) 132
Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
3 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
4 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
4 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
4 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
4 órája