Töltetek nélküli ágyúsok

2003.09.29. 18:29
Címkék
Meghatározó emberei hiányoznak majd az angol Arsenalnak a moszkvai BL-csoportmérkőzésről. Kedden a Lokomotív Moszkvához látogatnak Arsene Wenger játékosai, már amelyikük bevethető. A stabil kezdők közül a védelemből hiányzik majd az a Sol Campbel, akit a közelmúltban családi gyász ért – édesapja hunyt el – és még mindig nem dolgozta fel a történteket. Hozzá hasonlóan, de már prózaibb ok, sérülés végett nem léphet pályára két középpályás, a védekezésben jártas francia Patrick Vieira, illetve a támadásban magát otthon érző svéd Fredrik Ljunberg, míg a kispadra szorult, korábbi gólvágó, holland válogatott Denis Bergkamp továbbra is repüléstől tartó félelme miatt nem utazik társaival. Öröm az ürömben: kisebb sérüléséből felépült Ashley Cole és Martin Koewn, így rájuk számíthat a menedzser.
Legfrissebb hírek

Ifjabb Növényi Norbert győzött, de nem kapott UFC-szerződést

Egyéb egyéni
10 perce

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
16 perce

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
46 perce

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
7 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
7 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
9 órája