Itt a Bayern új Müllerje

Vágólapra másolva!
2003.09.29. 22:07
Címkék
Két  hazája porondján feltétlenül  tradicionális nagycsapat, valamint két, a továbbjutásra okkal aspiráló együttes mérkőzésével folytatódnak az A-csoport küzdelmei, ráadásul mindkét párban pont nélkül álló gárda fogad győzelemmel rajtoló alakulatot. Brüsszelben az Anderlecht és a Bayern München, Glasgow-ban a Celtic és a Lyon párbajozik egymással, és különleges esetben még az is előfordulhat, hogy két kör után a négy csapat hajszálra egyforma mérleggel áll majd.
Roy Makaayt a Nemzet bombázójához hasonlítják, ám a holland elhárította a dicséretet
Roy Makaayt a Nemzet bombázójához hasonlítják, ám a holland elhárította a dicséretet
Roy Makaayt a Nemzet bombázójához hasonlítják, ám a holland elhárította a dicséretet
Roy Makaayt a Nemzet bombázójához hasonlítják, ám a holland elhárította a dicséretet
Roy Makaayt a Nemzet bombázójához hasonlítják, ám a holland elhárította a dicséretet
Roy Makaayt a Nemzet bombázójához hasonlítják, ám a holland elhárította a dicséretet
Az Anderlechtnél jobban kevés európai gárda ismerheti a német csapatokat, hiszen a brüsszeliek kedden 22. alkalommal lépnek pályára a szomszédos ország valamelyik képviselője ellen. A lila-fehérek kétgólos győzelemmel tökéletesen egyensúlyba hozhatnák a mérlegüket, tekintve hogy eddig 30–32-es gólkülönbség mellett kilenc sikert, két döntetlent és tíz vereséget könyvelhettek el a németekkel szemben.
Az erőviszonyok ismeretében azért nehezen képzelhető el, hogy az Anderlecht erre képes lesz. Hugo Broos társulata ugyan hét győzelemmel kezdte a belga bajnokságot, de a Heusden-Zolder ellen mutatott játéka, továbbá a néhány sérült futballistája nem feltétlenül ad okot optimizmusra. A legnagyobb hiányzó természetesen a szerb gólgyáros, Jesztrovics lesz, mellette Wilhelmsson sem szerepelhet, azaz legerősebb összeállításról túlzás lenne beszélni. Ráadásul a szakvezető valószínűleg a 4-4-2-es formációra voksol, ez pedig azt jelenti, hogy a bajnokin mesterhármast jegyző Zetterberg a kispadon találhatja magát, mert Broos szerint őt és Baseggiót egyszerre öngyilkosság szerepeltetni. Azt, mondjuk, nem tudni, hogy Zetterberggel a padon a mester mire alapozza azon kijelentését, amely szerint a Bayern ellen bátrabban futballoznak majd, mint a Lyon elleni 0–1 alkalmával tették.
A bátor futballra könnyen ráfázhat az Anderlecht, hiszen a bajorok csatárai remek formában vannak. Roy Makaay sorozatban négy tétmérkőzésen volt eredményes, Claudio Pizarro a rövid sérülése előtt négy gólt szorgoskodott össze a Bundesligában, míg a felgyógyuló Roque Santa Cruz egymást követő második bajnokiján talált be. Elsősorban persze Makaaytól várják a gólokat a németek, Kalle Rummenigge, a klubot működtető gazdasági társaság első embere például odáig merészkedett, hogy Gerd Müllerhez hasonlítsa az aranycipős klasszist. "Megtisztelő, hogy Gerd Müllerhez hasonlítanak, de ez nem szerencsés. Gerd Müller ugyanis minden idők legjobb német csatára volt" – hárította el szerényen a dicséretet a németalföldi.
Ettől függetlenül nem túl nagy a nyugalom Münchenben, a Rostock ellen mutatott játékot Uli Hoeness menedzser a 2–1-es siker dacára "egy rakás szemétnek" minősítette, ráadásul hat, akár a kezdőcsapatba kerülésre is eséllyel pályázó játékos, Jeremies, Deisler, Scholl, Rau, Sagnol és Zickler sérülés miatt legfeljebb néző lehet a Constant Vanden Stock-stadionban.
Sérültekkel a Lyon ellen győzelemre ítélt Celtic is jól áll, a tavaszi UEFA-kupa-döntős Johan Mjällby, Steve Guppy, Paul Lambert, Ulrik Laursen és Stephen Crainey szolgálatairól is kénytelen lemondani, Martin O’Neill menedzser egyedül Joos Valgaeren felépülésében bízhat. Ráadásul szükség lesz némi pszichológiára is, hiszen Henrik Larssonnak rossz emlékei vannak a Lyonról: a svéd klasszis 1999 októberében, a francia gárda elleni UEFA-kupa-mérkőzésen szenvedett lábtörést.
A Lyonnál viszont minden rendben van, a két karmester, Juninho Pernambucano és Eric Carriére kitűnő formának örvend, Giovane Elber is egyre jobban beilleszkedik az alakulatba, csupán a saroksérüléssel küszködő Christophe Delmotte játéka kérdéses.

Anderlecht (belga)–Bayern (német)
Brüsszel, 20.45
V: Cantalejo (spanyol)

Celtic (skót)–Lyon (francia)
Glasgow, 20.45
V: Iturralde González (spanyol)
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
28 perce

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
33 perce

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
1 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
2 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik