Tereprali: Palik képviseli hazánkat

2003.09.27. 22:05
Címkék
Tavaly megnyerte a Fáraó-ralit, az idén azonban nem indul el rajta Szalay Balázs. Az ok: a csapat az új autó építésére összpontosít, és nincs egyetlen szabad szerelő sem, aki elkísérné a pilótát Egyiptomba.
Így is lesz azonban magyar induló az egyhetes sivatagi megméretésen: Palik László és Darázsi Gábor a dízel Toyotát egy benzines, kifejezetten a sivatagi versenyzésre épített Bowlerre cserélte, és azzal vág neki a távnak. A Bowlerrel a legutóbbi sivatagi Világkupán mindössze egy probléma volt: nem a versenyző ülésével szerelték fel, így Palik össze-vissza zúzta magát benne, de ezt mostanra természetesen kicserélték. Az egyetlen problémát az okozhatja, hogy az indulás előtt néhány nappal kihúzták a pilóta bölcsességfogát és öszszevarrták az ínyét, úgyhogy a közérzete nem volt tökéletes az induláskor. A páros célja, hogy az autóra vigyázva bemelegítsen a januári Dakar-ralira. "A Fáraó-rali tavaly remek felkészítő versenynek bizonyult, ezért döntöttünk úgy, hogy az idén is visszatérünk – mondta Palik. – A verseny útvonala az idén egész más, mint tavaly volt, most Kairótól délre indulunk, a szudáni határ irányába. Kíváncsi vagyok, mit tud a Bowler, és arra is, mire megyünk a nemzetközi mezőnyben.”Palikék az előkelő nyolcadik rajthelyről vágnak neki a távnak, és bár a mezőny nem túl nagy (21 autós páros nevezett a viadalra), a pilóták majd mindegyike megjárta már a Dakart. Az élről rajtoló Sinozuka Kendzsiro például már meg is nyerte. Neki ez lesz az első komoly versenye a legutóbbi Dakaron elszenvedett súlyos balesete óta (több arcműtéten esett át a hatalmas esése után), ez azonban nem jelenti azt, hogy ne neki lenne a legnagyobb esélye a győzelemre.A motorosok mezőnye népesebb, mint az autósoké, de ez nem is csoda, hiszen az ő párharcuk beleszámít a Világkupa-értékelésbe, így az összes menő felvonul a vasárnap kezdődő viadalon.
Legfrissebb hírek

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
1 perce

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
4 perce

La Liga: Barcelona–Rayo Vallecano 0–0

Spanyol labdarúgás
19 perce

Kapufa és nagy helyzetek már az első 15 percben az Aston Villa és az Arsenal összecsapásán

Angol labdarúgás
24 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
52 perce

Motokrossz-vb: Magyarország 2028-ban Piliscséven rendezhetne futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája

NB II: Szeged-Csanád GA–Kolorcity Kazincbarcika SC

Labdarúgó NB II
2 órája