A Juve B simán győzött idegenben

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.09.27. 22:40
Címkék
A Juventus győzött a Serie A 4. fordulójának szombat délutáni nyitó mérkőzésén, miután a "zebrák tartalékosan is 20-ra nyertek Reggio Calabriában, az eladdig még veretlen (és nyeretlen) Reggina otthonában.
A-liga
4. forduló. Szombati mérkôzések: Reggina–Juventus 0–2 (Di Vaio 13., Nedved 50.), Udinese–Internazionale 0–0
A-liga
4. forduló. Szombati mérkôzések: Reggina–Juventus 0–2 (Di Vaio 13., Nedved 50.), Udinese–Internazionale 0–0
A Juventusból hiányzott a sérült Trezeguet és Del Piero, akik helyett Marcello Lippi egészen különös párt küldött pályára: Nedvedet és Di Vaiót.
Utóbbi már a 13. percben meghálálta a bizalmat: Maresca beadását követően, Belardi kapus és Sottil hibáját kihasználva vezetéshez juttatta a Juvét, egyben a góllövőlista élére ugrott a négytalálatos Adrianóval holtversenyben. A Reggina megpróbált válaszolni, annál is inkább, mert Nakamura, Di Michele és Bonazzoli személyében három támadó is volt a csapatban, ám a Lippi által teljesen felforgatott vendégvédelem (amely Birindelli, Iuliano, Tudor, Ferrara összeállításban állt föl a megszokott Thuram, Legrottaglie, Montero, Zambrotta kvartett helyett) remekül állta a rohamokat.
A félidőből hátralévő idő egy Juve-kapufát hozott Di Vaio révén és egy Reggina-keresztlécet, amelynél a csaknem saját kapujába találó Iuliano volt az "elkövető”.
Aztán a szünet után néhány perccel végleg eldőlt a három pont sorsa: megint Maresca volt a feladó, és ezúttal a másik "csatár”, Pavel Nedved talált be, így a torinói gárda nyert 2–0-ra, és várhatja, hogy riválisai közül ki tudja tartani vele a lépést. "Rendkívül elégedett vagyok, mert egy nagyon jól játszó ellenféllel szemben sikerült kiharcolnunk a sikert, amelyet elsősorban intelligens játékunknak köszönhetünk” – értékelt Lippi mester a találkozó végén.
A vasárnapi folytatásban a Leccét fogadó Milan, a Sienát vendégül látó Parma és az Anconára váró Roma mérkőzése ígérkezik különösen érdekesnek, hiszen a forduló előtt (a szombaton késő este döntetlent játszó Inter mellett) ezek a csapatok álltak holtversenyben a táblázat élén.
Végül pedig említsük meg, hogy Francesco Totti szombaton töltötte be a 27. életévét. A Roma csapatkapitányát az edzője, Fabio Capello "agyondicsérte” ("azt hiszem, hogy ma ő a világ legjobbja, pályafutása csúcsára ért”), ugyanakkor ő maga kicsit rosszkedvűen nyilatkozott: "Pályafutásom végén elhagyom a futball világát, mert túl sok csalódást okozott nekem ez a környezet.”

Tv: a Sport1 vasárnap 14.45-től a Milan–Lecce találkozót közvetíti élőben
Legfrissebb hírek

Végh Richárd ötödik a zágrábi UWW-versenyen

Birkózás
8 perce

Könnyedén megverte a Veszprém a sereghajtót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
10 perce

Dupla Tízes: tele magyar főszereplővel – ez történt a téli átigazolási időszakban

Légiósok
12 perce

Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

Egyéb egyéni
23 perce

A görög válogatott esélyt sem adott az olaszoknak, ismét Eb-bronzérmes a vb-címvédő

Vízilabda
36 perce

Vívás: csak Pásztor Flóra főtáblás a torinói GP-viadalon

Egyéb egyéni
46 perce

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók és a Sportdiplomáciai Főosztály

Tenisz
52 perce

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik