Richards: Csak vicceltem!

2003.09.24. 20:58
Címkék
David Richards, a BAR-csapat igazgatója elárulta, nem gondolta komolyan, hogy "túlélőshow keretében válassza ki Jenson Button jövő évi csapattársát.
"Elképesztő, hogy ha a Formula–1-ben valakinek kicsúszik valami a száján, két nappal később a világ minden pontján ettől zeng a sajtó” – mondta Richards, akiről sokan azt állították, hogy a szóban forgó vetélkedővel meg akarja alázni Jacques Villeneuve-öt, a csapat jelenlegi pilótáját. "Eszem ágában sem volt kikezdeni Jacques-ot. Azt azonban nem tartom kizártnak, hogy a feltörekvő tehetségek számára tartunk valamiféle versengést, amelyen esélyt kapnak a kiugrásra. Egykor Jensont is így fedezte fel Sir Frank Williams” – mondta Richards. A Sauber-istálló már korábban jelezte, hogy jövőre csatlakozik a versenyek péntekjén tesztelő csapatokhoz, és úgy tűnik, hogy a BAR is így tesz. Ám a brackleyiek csak abban az esetben fognak együtt körözni a Minardival, a Jordannel, a Renault-val és a Jaguarral, ha kettőről négy órára emelik a teszt időtartamát. A BAR vezetői azt is hozzátették, hogy szeretnék, ha a pénteki engedmény ellenében nem húsz, hanem harminc napban korlátoznák az idény alatti privát teszteket.
Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Kiskorom óta a válogatottságról álmodtam, ez mindenért kárpótol

Magyar válogatott
1 perce

Hámori Luca is érmes a szófiai ökölvívó Európa-bajnokságon

Ökölvívás
10 perce

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
37 perce

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
41 perce

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
45 perce

Brit ellenfelet kapott a PLER a férfi kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
56 perce

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
1 órája

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
1 órája