Pop, csajok, satöbbi...

A legendás RCA Dome lenyűgöző látványt nyújtott, pedig mint utóbb kiderült, nem volt teltház, 3000 jegy megmaradt. A fedett csarnokban műfüvön játszanak a csapatok. A hetedik sorból élvezhettem a mérkőzést, kifejezetten jól láttam a játékosok reakciót egy-egy játék után. Úgy tűnt, a játékosokat érdekli legkevésbé a meccs: jól eldumáltak, röhögcséltek, integettek és vigyáztak arra, nehogy a pálya közelébe kerüljenek és megsérüljenek. A hazai csapat bevonulását olyan hangorkán fogadta, hogy felmerült egy röpke halláskárosulás lehetősége is. Mintha egy film közepébe csöppentem volna: zene szólt a csarnokban, az emberek táncoltak, míg a két hatalmas kivetítőn különböző utasítások szóltak a közönséghez (például: csókoljátok meg egymást – és párokat kezdtek el mutatni, akik midőn felfedezték magukat a képernyőn, a felhívásnak megfelelően cselekedtek), közben a karneváli hangulat egészen a kezdésig folytatódott.
A mérkőzés elejét a nézők nagy része nem látta, ugyanis vagy sorban álltak hot dogért és nachosért, vagy sörözgettek, jobb esetben pedig a helyükön üldögéltek és bámészkodtak, esetleg időnként a kivetítőre néztek, ahol a visszajátszás ment. Érdekes volt megfigyelni, hogy a csapatok körül lévő kisegítő személyzet (az edzőkkel együtt) elérte a keret másfélszeresét, ami közel nyolcvan embert jelent. Az első félidő kellemes játszadozással telt el. A Jaguars próbálkozott, de nem túl nagy sikerrel. A közönség főleg akkor ébredt fel (akkor viszont fantasztikusan), amikor valami hibát követett el az ellenfél. A rúgójátékosuk például nagy sietségében az egyik mezőnygól kísérlet alkalmával kapufát rúgott, aminek következtében 55 ezer ember nevetett, mit nevetett, röhögött teli pofával. Jó öreg Adam Sandler "Lonesome kicker” száma jutott az eszembe. Közben a szomszédom nagy hevesen magyarázta nekem, hogy a Colts rúgójátékosa sem egyszerű lélek, ugyanis Vanderjagt az elmúlt szezon után egy tv- showban szidta a csapatot, különösen annak mimózalelkű irányítóját, Payton Manninget. Ő röviden csak így kommentálta a hírt: "our stupid kicker”. A két játékos azóta sem beszél egymással egy szót sem, még szerencse, hogy nincsenek egyszerre a pályán. A félidő közeledtével a közönség kezdte kényelmetlennek érezni az egyébként miniatűr széket (szerencsére nekem az egyik oldalamon egy nyolcéves gyerek ült, akinek a mérkőzés elején a tudtára adtam, hogy a karfára igényt tartok), hiszen a hazai támadó egylet mintha szabadnapot vett volna ki és a Jags 3-0-s vezetésre tett szert. A Colts elmúlt évben lesajnált védőegylete azonban ezen a mérkőzésen is kitett magáért és a "rövidnövésű”, de kifejezetten gyors Thornton (176 centiméterrel a liga legkisebb középső védője) vezetésével tartotta a frontot addig, míg a támadó egység úgy döntött, eljött az idő megdolgozni a pénzükért. Közben azonban elérkezett az első félidő vége és rám új kalandok vártak szünetben.
A félidőben kiürült a stadion és megteltek a pocakok. Mindent lehetett kapni, mi szem-szájnak ingere, de erős inger fogott el engem is az árak láttán. Tíz dollár egy kóla és egy sült krumpli? Ha ezt Michael Moore megtudja, még egy puskacsövet is kért volna mellé. Ezért inkább úgy döntöttem, megnézem milyen tiszta a mellékhelyiség (ó, azok a boldog Üllői úti mérkőzések). Meg kellett állapítanom, hogy két fokkal tisztább, mint egy átlagos magyar szálloda, ez ráadásul ingyenes. Na, gondoltam magamban, beszélek a marketingigazgatóval és kibérlem a WC-t, majd utána értékesítem jó pénzért.
A második félidő első touchdownját (TD) csak a fél stadion látta, a többiek még kóvályogtak vissza a helyükre teli hassal, így nem tudják, mit vesztettek. Illetve tudják, ugyanis ahogy az ember elhagyja a játékteret, tízméterenként tv-n megy a mérkőzés, jó hangosan, hogy a nagymama is hallja, amikor Edgerrin (ha Jamesnek hívod, rájönnek, hogy idegen vagy) három yardnál többet tud futni. A Colts támadóegysége ekkortájt úgy határozott, döntésre viszi a dolgot (valószínűleg a negyedik negyedre úgy kalkuláltak, hogy tv-n tudják nézni a Tennessee Titans mérkőzését). A Payton (Manning), Edgerrin (James), Marvin (Harrison) hármas hirtelen egy negyedik jóbarátra lelt, egy bizonyos Reggie Wayne jóvoltából, aki a mérkőzésen tíz alkalommal kapta el a neki címzett labdát, 141 yardot tett meg vele, és mellékesen két TD-t ért el. Mellette Vanderjagt (a magányos hős) is berúgta az oszlopok köze a tojáslabdát, így a harmadik negyed végére eldőlt a mérkőzés. Amikor az eredményjelző tábla 17-3-at mutatott, a negyed végén hirtelen megjelent egy mosolygó pár a képernyőkön és a férfi könnyes szemekkel megkérte szíve választottjának a kezét. Túlontúl szentimentális amerikai barátaim elérzékenyülve figyelték a történéseket, miközben én mohón szürcsöltem maradék vizes kólámat (a jég addigra már teljesen elolvadt), és próbáltam visszatartani a röhögésemet. Szerencsére a többség is megunta a giccses jelenetet és hirtelen "Reggie, Reggie” kiáltással kezdte éltetni kedvencét. Jómagam elkezdtem jobbra-balra nézelődni, hogy merre ülhet Mr. Pacers (azaz a helyi NBA-csapat legendája, Reggie Miller), de útközben rá kellett jönnöm, hogy a mi Reggienk nem más, mint a kis Wayne. Este a tévében nyilatkozott, hogy ő maga is elkezdte keresni a kosarast a szemével, de a többiek szóltak neki, hogy ez az őrült éljenzés ezúttal neki szól.
A mérkőzés eldőlt. A nézők szórakoztatását ekkor a speciális csapatrész vette át, akik minden alkalommal, amikor pályára lépték, olyan táncot vágtak le, hogy hirtelen felötlött bennem a gondolat, lehet, hogy azért nem férnek be a kezdő csapatba, mert edzés helyett tánciskolába járnak. A közönség persze majd megőrült és mindenki állva őrjöngött. A Thornton barátunk vezette védelem is megirigyelhette őket, ezért a mérkőzés végén ők is inkább táncoltak, mint játszottak, aminek egyenes következménye lett egy Jaguars-TD (Hathcette). Ekkor már 23-6 volt az állás (Vanderjagt kétszer volt eredményes, míg "kapufás Marler” végre betalált az oszlopok közé, bár így is csak 1/3 lett a végső statisztikája, mert a félidő vége előtt elrontott még egy rúgást). Így 23-13-ra alakult az eredmény. A mérkőzés végén a közönség feltűnően gyorsan elhagyta a csarnokot, de rövidesen újra találkoztam velük a közeli bevásárló központ folyosóján, ahol boldogan ölelkezve kérdezték egymástól, hogy kinek ki a kedvenc játékosa, ki nyeri a nagy rangadót (két hét múlva a címvédő otthonába látogat a Colts) és kóstolták-e a legendás Colts hot dogot. A csapat három győzelemmel kezdte a szezont, és bár még messze a vége, lassan elkezdek egy kék-fehér trikó után nézni.

Indianapolis Colts–Jacksonville Jaguars 23–13 (0–0, 0–3, 17–0, 6–10)
Indianapolis, 55 770 néző
Pontszerzők: Wayne (touchdown, jutalomrúgás: Vanderjagt), Wayne (TD, jutalomrúgás: Vanderjagt), Vanderjagt (mezőnygól), Vanderjagt (MG), Vanderjagt (MG), ill. Marler (MG), Marler (MG), Hatchette (TD, jutalomrúgás: Marler)