Kerékpár: Rohtmer-diadal Bulgáriában

2003.09.23. 21:02
Címkék
Újra ragyogó formába lendült Rohtmer Balázs: a bolgár-olasz GS Miche együttesében profiskodó magyar hegyimenő megnyerte a Bolgár körverseny második szakaszát, és az összetettben is átvette a vezetést. A balkáni viadal prológján a hazaiak favoritja, Ivajlo Gabrovszki végzett az élen, s előnyét az első szakaszon is megőrizte – az etapgyőzelmet azonban Rohtmer klubtársa, az olasz Fabio Borghesi szerezte meg."A második szakaszon igyekeztem minden szökésben részt venni, azt ugyanis tudtam, hogy az etap vége nekem való, a cél előtt tíz kilométerrel egy hegyet kellett megmászni. Ezen az emelkedőn támadtam, és a befutóig igyekeztem megtartani valamenynyit az előnyömből. Tizenkét másodpercet sikerült… Az összetettben nem lesz egyszerű megőrizni az első helyet, nagyon sok a hazai versenyző, és a bolgárok egytől egyig Gabrovszkinak dolgoznak. Jó taktika lehet, ha rá figyelek, remélem, ez bejön majd” – mondta lapunknak Rohtmer, aki a győzelemért 4, az összetett első helyéért pedig 2 világranglistapontot kapott.Ide kapcsolódó hír , hogy Rohtmer is tagja lesz az október 6-án kezdődő országúti vb-n részt vevő magyar válogatottnak, a mieink 11 versenyzővel utaznak a kanadai Hamiltonba. A férfiaknál az időfutamban Bodrogi László (Quick Step-Davitamon) és Lengyel Tamás (P Nívó-Betonexpressz–FTC), a mezőnyversenyben Bodrogi és Rohtmer, a nőknél mindkét versenyszámban Csomor Erika (FSZSE) és Vajda Márta (Postás SE) áll rajthoz, az U23-as férfiak versenyében Ábrok Norbert (Alföld KSE) és Kovalóczy Áron (FSZSE), a junioroknál pedig Zsombok Dániel (Tatransky Orly), Haiszer Ákos, Liska Gergely (mindkettő Szekszárdi SZKSE) és Palotai Gabriella (FD System) képviseli a magyar színeket.
Legfrissebb hírek

Történelmi döntőkkel zárult a teqball az Ázsia-játékokon

Minden más foci
2 perce

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
43 perce

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
1 órája

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
1 órája

A védekezés rendben van, a támadáson kell csiszolni a Honvéd pólócsapatánál

Vízilabda
1 órája

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
1 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2 órája