"Nagyon közel voltunk a győzelemhez, tényleg csak egy hajszál hiányzott a bravúrhoz bosszankodott Temes Péter, a férfiválogatott szakvezetője az Európa-bajnoki selejtezősorozat első, gdanski összecsapását követően.
Jakab János bravúrral mutatkozott be a felnôtt válogatottban (fotó: Árvai Károly)
Jakab János bravúrral mutatkozott be a felnôtt válogatottban (fotó: Árvai Károly)
Jakab János bravúrral mutatkozott be a felnôtt válogatottban (fotó: Árvai Károly)
Jakab János bravúrral mutatkozott be a felnôtt válogatottban (fotó: Árvai Károly)
A szakvezető mérgelődése ezúttal különösen indokolt, hiszen a 2005-ös dániai kontinensbajnokságig vezető hosszú és rögös úton minden egyes elhullajtott pontnak jelentősége lehet, pláne egy olyan együttes esetében, amely korántsem tartozik a favoritok közé: az osztrák, fehérorosz, lengyel és magyar csapat alkotta A-jelű csoportban a papírforma alapján a mieink számára a negyedik hely tűnik elérhetőnek… Persze a papírforma azért van, hogy időnként felborítsák, mint azt tették kis híján kedd este Gdanskban Temes Péter játékosai. Alig kezdődött el az összecsapás és a házigazdák máris megkapták az este legnagyobb pofonját: Jakab János 3:2-re legyőzte Lucjan Blaszczykot. Talán ez így önmagában nem mond sokat, de ha hozzátesszük, hogy a nem egészen 18 esztendős és egyébként rendkívül tehetségesnek tartott Jakab a legutolsó világranglistán a 214. helyen áll, míg a házigazdák, vegyes párosban Európa-bajnoki címet is szerző csillaga a 39., azaz kettejük között – papíron – a különbség 175 világranglistás pozíció. S arról se feledkezzünk meg, hogy a rutinos Blaszczykkal szemben az élete első felnőttválogatott-mérkőzését játszó BVSC-s Jakab János állt. Az álomszerű kezdés után hasonló volt a folytatás is: Tomasz Krzeszewski (a világranglistán az 53.) és az egyéni magyar bajnoki címvédő Demeter Lehel (198.) mérkőzését négy drámai szett végén megintcsak az esélytelenebb, azaz a magyar játékos nyerte, így két találkozó után, idegenben vezetett 2:0-ra a Temes-csapat. Kár, hogy a lendület nem tartott tovább: miután az előzetesen a talán a mieink számára leginkább nyerhető meccset, Bartosz Such (140.) és Fazekas Péter (167.) összecsapását a lengyel söpörte be, Blaszczyk már nem volt hajlandó még egyet hibázni, s a végén Jakab sem bírt Krzeszewskivel, igaz, az ifjúsági Eb-ezüstérmes magyar az első szettet megnyerte és a harmadikat és a negyediket is csak minimális különbséggel veszítette el. "Ha egy kicsivel többet tudott volna a válogatottal készülni, akkor talán ez a hajszál most a mi javunkra dönt” – mondta Temes Péter, de azt azért hozzátette, hogy "így is óriási bravúr volt, amit ő és persze Demeter csinált”.