Ez már az elnöknek is sok volt

Vágólapra másolva!
2003.09.23. 22:14
Címkék
Eddig hét játékos került az FA fegyelmi bizottságának látókörébe a Manchester UnitedArsenal mérkőzés felvételének tanulmányozása során. A kiállított Patrick Vieira azt mondja, még mindig úgy gondolja, nem érdemelt piros lapot, sőt, bízik benne, hogy a bíró is belátja ezt  az örök optimista francián kívül Martin Keown, Ray Parlour, Lauren, Ashley Cole és Jens Lehmann nézhet szembe az eltiltás rémével, amiért csoportosan inzultálták Ruud van Nistelrooyt. A másik oldalról Gary Neville szerepét vizsgálják az incidensben.
Az ügy persze az újságokban is téma még. Az MU egykori játékosa, Pat Crerand Van Nistelrooy érdemeit méltatta. "A helyében én biztosan nem tudtam volna megállni, hogy hasonlóan durván reagáljak, ha így rám támadtak volna. Márpedig akkor tömegverekedés lett volna az incidensből. Hogy nem így történt, az Ruud higgadtságának köszönhető. Bámulatosan viselkedett” – hangoztatta Crerand. "Arséne Wenger egy hete harminc méterről nem vette észre, hogy Pires feldobta magát a Portsmouth elleni meccsen, de most kétszer olyan messziről látni vélte, hogy mi történt Van Nistelrooy és Vieira között” – szúrt oda egyet az Arsenal szakvezetőjének, aki szerint ugye a holland játékos volt a hunyó az esetnél. Ezzel szemben az Arsenal elnöke, Peter Hill-Wood kijelentette: futballistáitól sokkal több intelligenciát várt volna el. "Nincs mentség, ostobán viselkedtek, ráadásul elsősorban az idősebbek, ami különösen aggasztó. Már korábban is jeleztem, hogy nem vagyunk elég fegyelmezettek” – emelte ki.Manchesteri hír, hogy Ole-Gunnar Solskjaer térdműtéten esik át a közeljövőben. Az operáció után derül majd ki, pontosan mennyi időt kell majd kihagynia a harmincéves norvég válogatottnak, de valószínű, hogy ebben az évben már nem léphet pályára a Unitedben.Újabb nevet dobtak be a köztudatba az angol sajtóorgánumok mint a Tottenham potenciális edzőjelöltje. Eszerint a klubtól a minap eltanácsolt Glenn Hoddle helyére esélyes a pillanatnyilag munka nélkül tengődő Klaus Toppmöller (akit azonban hazájában az ugyancsak gyengén muzsikáló Kaiserslautern kispadjára is "leültettek” már a jól értesültek). Ami a hírbe hozottak seregének másik nem brit tagját illeti, a fogadóirodák Radomir Anticsra már nem is hajlandóak téteket elfogadni – ő mégis cáfol. "Nagyszerű volna Angliában dolgozni, de a Spurs egyelőre nem keresett meg” – tárta szét a karját a szerb szakember.A Mersey partján felvetődött, hogy közös stadionja legyen a Liverpoolnak és az Evertonnak. Mindkét egyesület új aréna építésén gondolkodik – mi több, a "vörösök” már meg is találták a helyszínt hozzá –, de az új ötlet a Northwest Development Agency nevű régiófejlesztési ügynökség nevéhez fűződik, amely már felvette a kapcsolatot a klubokkal, valamint a város önkormányzatával. A Liverpool igazgatója, Rick Parry nem zárkózott el a megbeszélések elől, de leszögezte: számukra roppant fontos a szurkolók véleménye, az ő érzelmeiket nem hagyhatják figyelmen kívül. "A várható előnyök és hátrányok megvitatásának természetesen nincs akadálya” – mondta Parry.Alan Shearer meghosszabbította a szerződését a Newcastle-nál. A 33 éves csapatkapitány 2005 nyaráig kötelezte el magát, és rögvest egyértelművé tette, több megállapodást nem fog aláírni játékosként, sem itt, sem másutt. "Remélem, még hozzá tudom segíteni szülővárosom egyesületét valamilyen trófeához, mielőtt befejezem a pályafutásomat” – így Shearer, aki 249 góljával jelenleg hetedik a mindenkori angol első osztály (1992-ig First Division, akkortól Premier League) örökranglistáján, s az ötödik helytől csak nyolc találatra van.
Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
5 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Tottenham Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
5 órája

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; A Fradi egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
6 órája

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
6 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Tükröm, tükröm… – Kovács Erika publicisztikája

Úszás
6 órája

Angol Ligakupa: négy magyaros csapatból három kiesett, csak Szűcsék örülhettek

Angol labdarúgás
6 órája

Megfordította a párharcot a horvát bajnok, kiejtette ír ellenfelét az Európa-ligában

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik