Míchel Salgado lehet az új Zidane

2003.09.18. 22:42
Címkék
Könnyen lehet, hogy a "Zidane-ok és Pavónok elnevezésű üzletpolitikát folytató Real Madrid újabb "Zidane-nal egészül ki, ám anélkül, hogy új arc bukkanna fel a keretben.
Arról van szó, hogy Míchel Salgado szerződése jövő év június 30-án lejár, és ha a királyi gárda szeretné megtartani a spanyol válogatott hátvédet, Florentino Pérez klubelnöknek mélyen a zsebébe kell nyúlnia, a nagyszerű formában lévő bekkért ugyanis Európa gazdagabbik feléből jelentkeztek.A Marca című madridi sportlap szerint a Manchester United már a nyáron élénken érdeklődött Salgado iránt, aki azonban szerződése meghosszabbításának reményében nemet mondott a "vörös ördögök” ajánlatára. A Marca szerint Sir Alex Ferguson a napokban ismét megkörnyékezte a Real kettesét, ám az MU menedzsere ezúttal már nincs egyedül, mivel – szintén a spanyol lap információi szerint – London két patinás egyesülete, az Arsenal és a Roman Abramovics pénzelte Chelsea is szeretné elnyerni Salgado kegyeit. Persze Pérez elnöké az első lépés joga, a klubvezető pedig az Olympique Marseille elleni mérkőzést követően – immár nem először az idény során – személyesen ment oda a futballistához, hogy szóljon neki: hamarosan tárgyalóasztalhoz ülnek vele szerződése meghosszabbításának ügyében.A Valencia hasonló helyzetben van Fabián Ayalával kapcsolatban, az argentin válogatott csapatkapitányát ugyanis szintén tehetős klubok – többek között a Real Madrid – csábítgatják. Gustavo Mascardi, a hátvéd menedzsere nemsokára leül tárgyalni Jaime Ortíval, a Turia-partiak első emberével, de bájcsevegés helyett kemény szócsata várható, mert a Valencia még súlyos pénzekkel tartozik védencének. Mindennek tetejébe Mascardi azt is követeli, hogy a klub ne csak két évvel hosszabbítsa meg Ayala kontraktusát, hanem az eredeti szerződésből még hátralévő két esztendő feltételeit is javítsa fel számottevően. Kérdés, hogy az ügynök megy-e valamire a zsarolással, könnyen lehet ugyanis, hogy a Valencia korábbi álláspontjával ellentétben mégis elengedi a védőt: a csapatnak kellenek az euró milliók, hogy egy klasszis csatárt igazolhasson. (Megjegyzendő: a nyáron Ortí irreális anyagi követelésekkel tudta a Mestallában tartani a fél lábbal már a Realnál lévő játékost.)Visszatérve még egy gondolat erejéig a Real Madridhoz, Carlos Queiróz megtartotta az első tréninget a Spanyol Labdarúgó-szövetség birtokában lévő La Rozas-i edzőközpontban. Természetesen a játékosok és az edzők is odavoltak a minden igényt kielégítő létesítménytől, a sajtó viszont óvatos nemtetszésének adott hangot, az újságírók ugyanis nehezebben tudnak majd kapcsolatot létesíteni a futballistákkal a pályától kissé távol eső kabinokból.
Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
33 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
37 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
42 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
1 órája

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
1 órája

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
1 órája