Kallon és Zalayeta távozni akar

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.09.17. 21:26
Címkék
Kis túlzással még el sem kezdődött az idény, de néhány futballista máris "menekülne a csapatától, mert rájött, hogy az év során aligha kaphat jelentős szerepet ott, ahol most van.
Az egyik ilyen játékos Marcelo Zalayeta, a Juventus uruguayi támadója, aki úgy érzi, hogy Trezeguet, Del Piero és Di Vaio mögött nincsen sok esélye bekerülni a "zebrák” kezdőjébe. Az előző idényben a barcelonai BL-meccsen rendkívül fontos találatot szerző "uru” azt kérte a klub vezetőitől, hogy adják őt kölcsön egy kiscsapatnak, és úgy tűnik, hogy a Juventus meg is tud egyezni a Perugiával. A piros-fehéreknél Miccoli távozása miatt jelentősen meggyengült a csatársor, vagy legalábbis az idény eddigi találkozóin nem muzsikált valami fényesen a Vrizasz, Bothroyd kettős. (Különösen a görög játszott gyengén, míg a Coventrytől megszerzett fiatal angol azért fel-felvillantott valamit a tehetségéből.) Serse Cosmi, a Perugia mestere szerint Zalayeta és Bothroyd nagyszerű kettőst alkotna a Perugia csatársorában.A másik távozni készülő támadó Mohamed Kallon, az Internazionale Sierra Leone-i válogatott csatára, aki Vieri, Martins, Recoba és Cruz mögött csak az ötödik számú csatárnak érzi magát, és ezért szívesen odébbállna. A nagy tehetségnek tartott Kallonért a Parma jelentkezet be, amely továbbra is keresi Adrian Mutu utódját, annak ellenére is, hogy Prandelli mester egyelőre jól betöltötte a román játékos távozása miatt keletkezett űrt.Apró gond, hogy a Parma csak kölcsönvenné Kallont, míg az Inter szeretné végleg eladni a sárga-kékeknek. (Apropó, Parma! Adriano kisebb izomhúzódással küzd, ezért elképzelhető, hogy ki kell hagynia a Lazio elleni hétvégi bajnokit.)A profiliga elnöksége nyilvánosságra hozta, hogy a másodosztályú bajnokságban szeptember 20. és október 25. között szombaton este 20.30-kor rendezik a mérkőzéseket (kivéve az október 12-i és az október 15-i fordulót), november 2-től március 28-ig vasárnap 15-kor, április 3-tól június 12-ig pedig ismét szombat este 20.30-kor.Végül egy hír a bírókról: II. János Pál pápa szerdán délelőtt audiencián fogadta az első és másodosztályú játékvezetőket.
Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
6 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
6 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
6 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
6 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
6 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
6 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik