Portugália: Fehér ismét eredményes volt

GY. B.GY. B.
2003.09.15. 21:16
Címkék
Vasárnap este lépett pályára Lisszabon két óriása, a Sporting és a Benfica, és bár sokáig úgy tűnt, hogy mindkét alakulat győzelemmel fejezi be a mérkőzését, végül csak a Nacionallal találkozó zöld-fehérek örülhettek, a Benfica ugyanis a ráadás perceiben kétgólos előnyt herdált el a Belenenses ellen.Pedig utóbbi mérkőzésen a hazai pályán (amelynek színhelye az épülő új Luz-stadion helyett a Nemzeti stadion volt) játszó Benfica igazán jól kezdett, egy órája sem futballoztak a csapatok, amikor Joao Pereira, majd Fehér Miklós révén már kétgólos volt a piros-fehérek előnye. A "zsongás” a hajrában kezdődött: előbb Sané a Tiago kezezése miatt megítélt tizenegyest váltotta gólra, öt perc elteltével azonban Luisao ismét visszaállította az "eredeti állapotot”. Már majdnem letelt a rendes játékidő, amikor Sané hatalmas lövéssel faragott a hátrányból, majd a 94. percben szöglet utáni kavarodást kihasználva Leonardo fejelt Marco Aurélio kapujába.A Sporting az első félidőben verte meg a Nacionalt Rochemback és Tonito góljával, mert annak ellenére, hogy a második félidőben is Fernando Santos tanítványai irányítottak, a hálót már nem rezegtették meg.SuperLiga
4. forduló, vasárnap esti mérkőzések:
4. forduló, vasárnap esti mérkőzések:
Benfica–Belenenses 3–3 (Joao Pereira 27., Fehér M. 53., Luisao 86., ill. Sané 81., 90. – az elsőt 11-esből, Leonardo 94.), Sporting–Nacional 2–0 (Rochemback 20., Tonito 34.), Alverca–Boavista 1-1 (Gabriel 53., ill. Sousa 72.)

Az élcsoport: 1. Marítimo 12 pont, 2. Porto 10, 3. Sporting 9 (9–7), 4. Braga 9 (5–3), 5. Boavista 8
Legfrissebb hírek

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 perce

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
8 perce

Férfi vízilabda BL: Nagy Ádámékkal egy csoportban a Ferencváros

Vízilabda
14 perce

Két tinédzser is nagyszerű időt úszott az Ázsia-játékokon

Úszás
40 perce

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
46 perce

Kijevi jelszó: élni muszáj! – interjú az Eb-ezüstérmes Rácz Lászlóval

Magyar válogatott
1 órája

Női kézilabda Eurokupa: Kukely Anna helyett Kajdon a keretben

Kézilabda
1 órája

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
1 órája