Hollandia: Kezsman már hatnál jár

2003.09.14. 23:05
Címkék
Véget ért a csoda Hollandiában, az eddig még gólt sem kapó Waalwijk 41-es vereséget szenvedett Amszterdamban az Ajaxtól.
Ronald Koeman együttese így már vezeti a tabellát, mögötte azonban ott lohol a PSV, amely Mateja Kezsman szezonbeli hatodik és a csapatkapitány, Mark van Bommel második találatával legyűrte az Utrechtet. (Kezsman ugyanakkor nem lehet maradéktalanul elégedett, mert 2–0-nál könnyelműen elrontott egy tizenegyest.) A nagycsapatnak egyre bajosabban nevezhető Feyenoord Dirk Kuijt révén a végjátékban egyenlített az Alkmaar stadionjában, úgy, hogy a hazaiak az utolsó fél órát Peter Wijker kiállítása miatt emberhátrányban játszották le. A rotterdamiaknak legközelebb a PSV ellen kell helytállniuk.A három magyar labdarúgót foglalkoztató NAC Breda a Willem ellen játszott regionális derbit, és nagy csatában 1–1-es döntetlent ért el. "Ezen a mérkőzésen mindig van botrány, most sem volt másképp. Már az első tizenöt percben elszabadultak az indulatok, sok volt a sérülés, a csapatkapitányunkat le kellett cserélni, egy másik játékosunknak össze kellett varrni az arcát. A bíró nem tudta kézben tartani a meccset, és nem mondom, hogy ezért, de cserét is kért. A gólt már megint nagy védelmi hibából kaptuk, a második félidő végén megérdemelten egyenlítettünk” – foglalta össze a történteket Babos Gábor, a Breda kapusa, aki mellett Fehér Csaba és Pető Tamás is végigjátszotta a találkozót. Holland Casino Eredivisie
4. forduló: Den Haag–Volendam 1–1 (Bodde 20., ill. Tuyp 10.), Zwolle–Roda 0–0, PSV–Utrecht 2–1 (Kezsman 16., Van Bommel 72., ill. Fudzsita 92.), Roosendaal–Vitesse 1–1 (Hesp 56., ill. Amoah 30.), Heerenveen–Groningen 1–0 (Hansson 41.), Ajax–Waalwijk 4–1 (Maxwell 22., Ibrahimovic 27., Galásek 47. – 11-esből, Sonck 61., ill. Boulahrouz 64.), Alkmaar–Feyenoord 2–2 (Van Galen 14., el-Hattabi 43., ill. Kuijt 8., 79. – az elsőt 11-esből), NAC Breda–Willem 1–1 (S. Seedorf 89., ill. Landzaat 7.), NEC Nijmegen–Twente 2–1 (De Freitas 46., De Nooijer 52., ill. John 18.)
Az élcsoport: 1. Ajax 12 pont, 2. PSV 10, 3. Waalwijk 9 (8–4), 4. Heerenveen 9 (3–2), 5. Alkmaar 7 (7–4), 6. Feyenoord 7 (6–5), 7. Willem 7 (5–6)
Legfrissebb hírek

Női kézilabda: Pődör Rebeka 9 gólt lőtt – vasárnapi légióskörkép

Kézilabda
27 perce

Micsoda rangadó! Simeone korai góljára Fermín López válaszolt a szünet előtt

Spanyol labdarúgás
33 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
44 perce

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
59 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
1 órája

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
1 órája