Schumacher visszavágott a tifosók előtt
A rajtsorrendet eldöntő időmérő edzésen Baumgartner Zsolt a 18. időt érte le, így a 9. sorból indulhat holnap, az Olasz Nagydíjon. A pole pozíciót szenzációs autózással szoros küzdelemben Michael Schumacher szerezte meg Montoya és Barrichello előtt.

Baumgartner Zsolt ismét maga mögött tartotta Kiesát

Baumgartner Zsolt ismét maga mögött tartotta Kiesát
Mivel a spanyol pilóta a pénteki időmérésen még nem autózhatott, így ma 14:00-kor ő nyitotta a sort, és 1:21.834 perces idővel adta meg az alaphangot. Az őt követő minardisok közül Verstappen 3,2, Kiesa pedig egy – az Ascari sikánban történt megcsúszása után – majd’ 5 másodperccel elmaradt a spanyol idejétől. Baumgartner pedig ekkor már a Parabolicából süvített kifelé, majd viszonylag óvatos autózással 1:25.881 perces idővel Verstappen mögé, de Kiesa elé kvalifikálta magát. Az első turnust Zsolt csapattársa, Giancarlo Fisichella zárta, aki, úgy látszott minden dühét, és csalódottságát ebbe a körbe sürítve a Jordan teljesítményét figyelembe véve fantasztikus, 1.22:992 perces időt autózott, és csupán egy másodperccel maradt el Gené idejétől. Baumgartner idejénél közel három másodperccel volt jobb, de, hogy ebben mennyi szerepe volt az eltérő versenytaktikának, csak holnap derül ki.
A második ötöst Wilson nyitotta, és a brit pilóta továbbra is adósa maradt a benne bízóknak. Az, hogy Gené ideje nem is annyira gyenge, az Coulthard köre után derült ki: a skót hat tizeddel lassabban vezette körbe a McLarent a monzai vadasparkban. Villeneuve is egy másodpercen belül maradt, igaz, a hátrány nagy részét a pálya első felében szerezte, az első Lesmo kanyarban ugyanis kicsit szélesre szabta az ívet. Csapattársa, Jenson Button azonban egy picit sem hibázott, és a hétvégén szélvészgyorsnak tűnő BAR-Hondát DC elé, az ideiglenes második helyre repítette. Közben az új aerodinamikai csomaggal felvértezett Sauberrel Nick Heidfeld is próbálkozott - kevés sikerrel.
Kis szünet után Panis döngetett a pályára, és két tizeddel maradt el David Coulthardtól. A minden bizonnyal utolsó monzai edzéskörét futó Frentzen alatt sem remekelt a Sauber, ám még így is csapattársa elé futott be. A hungaroringi győztes, Alonsón volt a sor, ám a kis spanyol – milyen sokan lettek hirtelen, hiszen éppen honfitársa Gené állt az élen – a célegyenes utáni sikánból kijövet megpördült, ezzel oda is lett a köre, és kénytelen lesz a rajtrács utolsó helyéről elrajtolni. Csapattársa Jarno Trulli, a hazai közönsége előtt viszont megmentette a Renault becsületét: 1:21.944 perccel egyetlen tizeddel maradt csak el Gené mögött, ami azért figyelemreméltó, mert a francia motor nem tartozik a közvetlen élmezőnybe, de hát mégiscsak az egy körön "világbajnok” Trulli ült az autóban. Az őt követő Mark Webber a tőle megszokott kiegyensúlyozott kört produkálta, és az utolsó kvintett edzését a hetedik helyről várhatta.

Schumacher a számára legjobb helyen szerezte meg a pole-t
Michael Schumacher tehát Ausztria után ismét pole pozícióból indulhat. Monzában tehát nem érvényesült a Michelinek utóbbi időben tapasztalt fölénye, de ennek oka nem az elmúlt hetek gumiháborújában keresendő, hiszen a gyorsabb pályákon nem érvényesül annyira a franciák előnye.
A mezőny egyetlen magyar pilótája, Baumgartner Zsolt végül a 18. helyről, Fernando Alonso, és Nicolas Kiesa elől rajtolhat.
A 2. időmérő edzés teljes végeredménye
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






