Újra költöznek a csapatok

DROPPA GERGELYDROPPA GERGELY
2003.09.12. 21:47
Címkék
Újabb költözés várt a csapatokra a pénteki szünnapon. Miután megjárták Lipcsét és Karlsruhét, következhetett Berlin.
Érdekesség, hogy az eddigi két városban összesen több mint 90 ezren látogattak ki a harminc mérkőzésre. A megoszlásból kiderül: a két városban nagyjából ugyanannyian szeretik a röplabdát, hiszen Lipcsében 44 ezren, Karlsruhéban pedig 46 ezren váltottak jegyet valamelyik mérkőzésre. A németek bíznak benne, hogy megmarad az érdeklődés a fővárosban rendezendő utolsó körre is. Azt, hogy ki milyen hangulatban jutott el Berlinbe, nagyban meghatározta az utolsó forduló, ennek pedig a legnagyobb vesztese kétségtelenül a holland válogatott volt. Az utolsó körben ugyanis a narancsmezesek ellenfele az addig egy győzelemmel álló Bulgária volt, és ha bármilyen arányban legyőzték volna Nikolovékat, az esti orosz meccstől függetlenül készülhettek volna az elődöntőre, amelybe 1997 óta nem jutottak. Most újra két évet kell várniuk a lehetőségre (0:3)… "Ez nagy sansz volt számunkra, de sajnos elszalasztottuk. Nagyon nyomott minket a tét, mert nem gondoltuk volna az Eb előtt, hogy esélyünk lehet az elődöntőre” – szomorkodott a hollandok csapatkapitánya, Reinder Nummerdor. A szbornaja viszont köszönte szépen az ölébe hullott lehetőséget, és ha nem is könnyen – csak 3:2-re sikerült legyőzniük a görögöket –, de kihasználta. "Rettentő boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk Berlinben, de tudjuk, nehéz meccsek várnak itt ránk. A csoportunkból nehezebb volt bejutni az elődöntőbe, mint a másikból. Akadt néhány problémánk a játékunkkal, a csapattal és néhány játékossal, de ezeket megoldottuk. Jakovlev beteg volt, de játszani fog” – nyilatkozta pénteken Gennagyij Sipulin szövetségi kapitány.23. férfi Eb, Németország
Az elődöntő párosítása:
Az elődöntő párosítása:
Szerbia-Monte-negró–Franciaország, Olaszország–Oroszország. Az 5–8. helyért: Hollandia–Spanyolország, Németország–Lengyelország
Legfrissebb hírek

Korcsolyasport: elnököt is választanak a küldöttek

Téli sportok
21 perce

Tíz év után újra magyar győzelem a kerekesszékes ITF Touron

Tenisz
30 perce

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
52 perce

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
55 perce

Fiatalpercek: Szűcs Tamás nagyszerű játékkal zárta az idényt

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
1 órája

Vívás: ketten is elhagyják a junior női kardcsapatot

Utánpótlássport
1 órája

A 30 pontos Shai Gilgeous-Alexander vezérletével egyenlített az OKC – videó

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik