Reflektorfényben a cserék

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.09.09. 22:48
Címkék
A sorsolás, illetve a menetrend nyilvánosságra kerülését követően úgy tűnt, a NémetországSkócia mérkőzés akár az első hely sorsát is eldöntheti az 5. csoportban, ehhez képest most még az is előfordulhat, hogy Izland várhatja majd az élről az októberi záró kört.
Utóbbi, néhány hónapja még extrémnek minősíthető eset bekövetkezéséhez mindöszsze arra van szükség, hogy a dortmundi derbin döntetlen szülessen (de ne rúgjanak három-három gólnál többet a csapatok), ekkor ugyanis az északiakat csak beérnék, de nem előznék meg a németek. Ha valamelyik gárda nyer, megelőzi az izlandiakat, és nagyon jó eséllyel pályázhat a kvalifikációra, hiszen az utolsó körben otthon játszik (Németország Izlandot, Skócia Litvániát fogadja).Miután fontos találkozóról van szó, szinte természetes, hogy a német válogatottat sérüléshullám sújtja. Így volt ez a tavalyi világbajnokság előtt is, akkor ezüstérmet szerzett a Nationalelf, most valami hasonló dacreakcióban bíznak a drukkerek. Azt már a múlt hét vége óta lehetett tudni, hogy Jens Jeremies és Paul Freier nem lesz ott a Westfalen-stadionban, a hét elején csatlakozott a társaságukhoz Sebastian Deisler is, de még az is előfordulhat, hogy Carsten Ramelow, valamint Oliver Neuville is pihenőre kényszerül.Rudi Völlernek már rutinból megy a pótlás, a Reykjavíkban Freier helyett játszó Deislert Bernd Schneider váltja a középpálya jobb oldalán, míg a védekező középpályás szerepkörében minden bizonnyal az idény során hazai eltiltása miatt keveset játszó Sebastian Kehlt láthatja majd a közönség. Az Izlandon kudarcot vallók közül alighanem Christian Rahn és Miroslav Klose is kimarad, őket a Tobias Rau, Fredi Bobic kettős szoríthatja a kispadra. "Magunknak tettük nehézzé a helyzetünket, nekünk kell megennünk, amit főztünk” – mondta a találkozót megelőző napon Völler kapitány.Tény, az izlandi iksz nem volt bekalkulálva, ráadásul a Nationalelf nyomában már ott lohol a skót válogatott, amely simán megverte Feröert. A Berti Vogts irányította gárdából is többen hiányoznak majd szerdán, Don Hutchison és Kenny Miller sérülés, Stevie Crawford pedig eltiltás miatt hiányzik majd a táncból, igaz, a Tartan Army nélkülük is legalább egy pontot szeretne szerezni, mert ekkor, ha megveri októberben a litvánokat, másodiknál rosszabb helyen nem végezhet.Németország–Skócia
Dortmund, 20.45
V: Frisk (svéd)
NÉMETORSZÁG: Kahn – A. Friedrich, Baumann, Wörns – B. Schneider, Ramelow, Kehl, Rau – Ballack – Bobic, Neuville
SKÓCIA: Douglas – McNamara, Pressley, Webster, Naysmith – McFadden, Lambert (Cameron), B. Ferguson, Dailly – McCann, Dickov

Feröer–Litvánia
Toftír, 19.30
V: Trivkovic (horvát)
Legfrissebb hírek

Vb 2026: jobban fogy a sör, mint a víz; 300 ezer virslis kiflit is eladtak

Foci vb 2026
8 perce

A norvégok valóra vált álomként élik meg, hogy a brazilokkal játszhatnak nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
10 perce

Az élmezőny és az alsóház hozta a papírformát a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
10 perce

A Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
16 perce

Ezért nincs helye a volt Fradi-csatárnak a marokkói keretben

Foci vb 2026
29 perce

Vb 2026: kolumbiai születésű csatár a sztár a mexikói válogatottban

Foci vb 2026
36 perce

Van Hooijdonk szerint Marokkó két osztállyal jobb volt Hollandiánál

Foci vb 2026
49 perce

A vb-meccsnek sem sikerült rendeznie a két ország rossz viszonyát

Foci vb 2026
51 perce
Ezek is érdekelhetik