6. csoport: Az előjelek spanyol sikert ígérnek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.09.09. 22:55
Címkék
Elchében ki-ki mérkőzést vív egymással a spanyol és az ukrán válogatott, noha a házigazdáknak még egy vereség is belefér, feltéve, ha az utolsó fordulóban megverik az örményeket. Hogy a második hellyel elégedettek lesznek-e az ibériaiak, szinte már nem is kérdés, ugyanis a csoportelsőség gyakorlatilag eldőlt a görögök jó szereplése és persze a spanyolok botladozásai miatt. Mégis roppant fontos találkozóról van szó, hiszen az ukránoknak tényleg ez lesz az a bizonyos utolsó szalmaszál, míg Inaki Sáez emberei legalább a pótselejtezőt bebiztosíthatnák maguknak, és akkor még mindig bízhatnak az égei-tengeriek esetleges botlásában – az északírek ellen, hazai pályán… (Létezik még egy nem túl sportszerű és etikus lehetőség is: ha bebizonyosodik az örmények görögökkel szembeni bundavádja, akkor a csoport jelenlegi első helyezettjének várható eltiltása révén a spanyolok és az ukránok jutnának tovább.)A szakvezetők viszont nem számolgatnak, és az utasítás is mindkét táborban ugyanaz – meg kell nyerni a mérkőzést –, különbség a hazaiak egyértelmű tudásbeli fölényén kívül legfeljebb a két gárda játékosainak lelkiállapota közt van. Az ukránok szombaton immár a negyedik döntetlenjüket érték el, ráadásul az acélosnak nem mondható északírek ellen, miközben a spanyolok időnként parádés játékkal Guimaraesben hintettek válasz nélküli hármast a portugáloknak. Amíg keleti szomszédainknál az egyre inkább bírálatok össztüzébe kerülő Leonid Burjak szövetségi kapitány szemére sokan joggal vetették a kezdőcsapat összeállítását, addig Sáez mester csak dicséretet kapott, amiért felvállalta a két fiatal csatárpalánta, Fernando Torres, illetve Reyes szerepeltetését. Előbbi minden bizonnyal Elchében is ott lesz a gyepen, miután a kapitány kijelentette, ugyanaz a csapat kezd, amelyik Portugália ellen. Eszerint Casillas előtt Juanito és Marchena lesz a két középső védő, Míchel Salgado a jobb, Puyol a bal bekk posztján kap helyet. A középpályán Etxeberría, Xabi Alonso, Baraja és Vicente szerepel, míg a góllokat Torres mellett Raúltól várhatják a szurkolók. Az ukránokhoz visszatér a csapat legutóbbi mérkőzését sérülés miatt kihagyó Sevcsenko, aki Rebrov éktársa lesz. Mögöttük négy középpályás – Timoscsuk, Huszin, Voronin és Vorobej – játszhat egy sorban, hátul pedig Sovkovszkij kapus, illetve Fedorov, Horskov, Luzsnij és Neszmacsnij feladata lesz a spanyol támadók megállítása.Spanyolország–Ukrajna
Elche, 21.45
V: Hauge (norvég)

Észak-Írország–Örményország
Belfast, 21.00
V: Stredak (szlovák)
Legfrissebb hírek

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
3 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
16 perce

Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK, Redzic is betalált a Salzburgban

Légiósok
18 perce

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
40 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
49 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
49 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
1 órája

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
1 órája