Anglia: Maradjanak a szurkolók!

2003.09.08. 21:04
Címkék
Sven Göran-Eriksson, az angol válogatott svéd szövetségi kapitánya arra kérte a szigetországi szurkolókat, hogy ha lehet, ne utazzanak el a csapat Törökország elleni Európa-bajnoki selejtezőjére, Isztambulba.
Nemrégiben török biztonsági szolgálatok felszólították a török futballszövetséget, hogy ne biztosítson jegyet a brit fanatikusoknak, ennek ellenére Ankarából néhány ezer belépőt küldenek a szigetország drukkereinek az október 11-i összecsapásra. "Természetesen én is szeretném, ha a szurkolóink elkísérhetnének minket, ám ha valóban baj van a biztonsággal, szerencsésebb, ha otthon maradnak, hiszen nem lenne jó, ha bárki is megsérülne” – mondta Eriksson. A szakvezető szavaival ellentétesen nyilatkozott a Real Madrid sztárja, az angolok csapatkapitánya, David Beckham: "Mindenképpen szükségünk lesz szurkolóinkra, hiszen a törökök félelmetes hangulatot tudnak teremteni. Egész biztosan kemény meccs lesz.” (Elképzelhető egyébként, hogy Beckham kihagyja a szerdai, Liechtenstein elleni meccset, mert ha sárga lapot kap, nem játszhat a törökök ellen.) A török–angol a pályán is minden valószínűség szerint az egyik legkiélezettebb összecsapásnak ígérkezik az Európa-bajnoki selejtezők utolsó fordulójában, hiszen ez a mérkőzés dönti el, melyik csapat jut ki egyenes ágon a 2004-es portugáliai kontinensviadalra. A két szurkolótábor tagjai közül – az áprilisi, sunderlandi angol–török mérkőzéssel együtt járó incidensek kapcsán – 90 személyt tartóztattak le, az összetűzésekben egy török fanatikus megsérült.
Legfrissebb hírek

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
8 perce

A San Siro után az Illovszky Stadionban vendégszerepel a Ferencváros

Labdarúgó NB I
15 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
17 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
30 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
37 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
50 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
52 perce