3. csoport: Öten hajtanak két helyre

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.09.08. 21:02
Címkék
A szerdán sorra kerülő újabb húsz Európa-bajnoki selejtező közül a két csapat játékerejét, illetve a mérkőzés tétjét tekintve kiemelkedik a CsehországHollandia találkozó.
A 3. csoport élén azonos pontszámmal álló két gárda (a gólkülönbség pillanatnyilag a hazaiak javára billenti a mérleg nyelvét) Prágában könnyen eldöntheti az első hely sorsát, hiszen ha párharcuk nem döntetlenre végződik, akkor a győztes garantáltan a kvintett élén, a vesztes pedig a második helyen végez.A nagy derbi előtt inkább a hollandoknak vannak gondjaik, hiszen Edgar Davids és Patrick Kluivert is sérülést szenvedett az Ausztria elleni mérkőzés során. Kettőjük közül a Juventus középpályásának az állapota az aggasztóbb, ő lemaradt csapata vasárnapi és hétfői edzéséről, sőt, előfordulhat, hogy ki kell hagynia a csehországi fellépést is.Kluivert a lábát fájlalta, de a hétfői tréningen már megjelent, igaz, teljes intenzitással még nem tudott gyakorolni. A Barcelona támadója azonban mindenképpen vállalni akarja a játékot, így aztán főhet Dick Advocaat szövetségi kapitány feje, hogy miként állítja össze a csatárkettősét. A szombati, Ausztria elleni meccset kihagyó ászok közül Roy Makaay felgyógyult a sérüléséből, Ruud van Nistelrooy letöltötte az eltiltását, és mindketten jelezték igényüket a csapattagságra. Természetesen Kluivert is játszani akar, Rafael van der Vaart az osztrákok ellen az oranje legjobbja volt, és ott van még a talonban a Chelsea klaszszisa, Jimmy Floyd Hasselbaink is…A tréner mindazonáltal elmondta, nem akar olyan támadó felfogásban futballozni, mint szombaton Rotterdamban, így az öt támadóból legfeljebb kettő kezd majd Prágában.
Legfrissebb hírek

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
8 perce

A San Siro után az Illovszky Stadionban vendégszerepel a Ferencváros

Labdarúgó NB I
15 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
17 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
30 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
38 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
50 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
52 perce