Jönnek a lengyelek!

2003.09.06. 22:40
Címkék
"A pálya fele kiadó!  akár ilyen feliratot is kitehettek volna a göteborgi stadion bejáratára szombaton délután, hisz a svédek és a San Marinó-iak közös játékához ekkora terület is elegendő lett volna.
A "magyar csoportot” vezető házigazdák érvényesítették a papírformát, a lengyelek pedig rigai győzelmük után ismét reménykedhetnek a pótselejtezőt érő második hely elcsípésében.A svédek egy félidőn át szenvedtek, de Mattias Jonson közeli fejesével így is sikerült előnyt szerezniük a szünetre. A második játékrész elején a válogatottban eddig eredménytelen Jakobsson is betalált lapos lövésből, majd következett az első találatnál még csak asszisztáló Ibrahimovic jutalomjátéka. Zlatan előbb egy elegáns csel után, később tizenegyesből talált a kapuba. Az utóbbi szépséghibája, hogy bár ő harcolta ki a büntetőt, nem neki kellett volna végrehajtania, hanem az egy tizenegyest már belövő Källströmnek – társai nem is gratuláltak az önkényeskedő égimeszelőnek…Rigában a lengyeleknek kezdetben Dudekre is szükségük volt, de aztán úgymond "áthelyezték a súlypontot”. Előbb Szymkowiak 25 méteres szabadrúgásból talált be, majd ugyanő újabb pontrúgásból Klos fejére varázsolta a labdát, onnan pedig a hálóba vezetett az út. A második félidőben a lengyelek – bár rengeteg sárga lapot kaptak – kézben tartották az irányítást, különösen azt követően, hogy a heveskedő Laizans piros lapot kapott.Svédország–San Marino 5–0 (1–0)
Göteborg, 31 098 néző
V: Messner (osztrák). G: M. Jonson (33.), Jakobsson (49.), Ibrahimovic (56., 83. – a másodikat 11-esből), Källström (68. – 11-esből)
SVÉDORSZÁG: Isaksson – Lucic, Mellberg, Mi. Svensson, Edman – Jakobsson (Linderoth, 65.), M. Nilsson, A. Svensson (A. Johansson, 65.), Källström – Ibrahimovic, M. Jonson (Skoog, 73.)
SAN MARINO: F. Gasperoni – Valentini, Gennari (L. Nanni, 26.), Albani, Matteoni, Bacciocchi, Marani, Moretti, Montagna, A. Gasperoni (Zonzini, 9., Selva, 85.), Vannucci

Lettország–Lengyelország 0–2 (0–2)
Riga, 8000 néző
V: Vasszarasz (görög). G: Szymkowiak (36.), Klos (38.). K: Laizans (60.)
LETTORSZÁG: Kolinko – Isakovs, Stepanovs, Zemlinskis, Blagonadezdins – Bleidelis, Laizans, Lobanovs, Rubins (Semjonovs, 76.) – Verpakovskis (Stolcers, 82.), Prohorenkovs (Rimkus, 79.)
LENGYELORSZÁG: Dudek – Klos, J. Bak, Hajto, Ratajczyk – Krzynówek, Sobolewski, Szymkowiak (Zdebel, 89.), Lewandowski (Kosowski, 68.) – Kryszalowicz (Saganowski, 46.), Zurawski
Legfrissebb hírek

Erste Liga: ponterős csatárt igazolt a DVTK és a DEAC

Jégkorong
13 perce

Hét olimpián induló, kétszeres aranyérmes evezősüket gyászolják a norvégok

Egyéb egyéni
21 perce

Ferenczy Károly, a futballista

Népsport
36 perce

Történelmi magyar bronzérem a görkorcsolya Eb-n

Egyéb egyéni
39 perce

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
1 órája

Magyar Nagydíj: 40 éves legenda a Hungaroringen

F1
1 órája

Műtét nem lesz, de Saliba hosszú ideig nem játszhat

Angol labdarúgás
1 órája

Evezés: három magyar egység indul az U23-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája