9. csoport: Az olaszok a szünet után hengereltek

2003.09.06. 23:10
Címkék
A hazaiak voltaképp a himnuszok után nekiestek walesi kollégáiknak, szinte futószalagon gyártották a helyzeteket.
A 7. percben mégis majdnem a piros szerelésben játszó szigetországiak szereztek vezetést: Panucci bődületes hibájából (a hátvéd röviden fejelt haza egy labdát) Giggs fordulásból Buffonba lőtt. Az esetet követően rögvest a könnyebb sérüléből felépülő Vieri szerezhetett volna gólt, ám a leshatárról kilépve gyatrán mellétrafált.A huszadik percben újent az Internazionale-csatár megmozdulása végett villantak a vakuk, de megint hiába, Vieri ugyanis ezúttal – mindenkit túlugorva – föléfejelt. Aztán kisvártatva Jonesba lőtt. Nem telt el félóra sem a játékból, és máris több helyzetet lehetett feljegyezni, mint máskor egy egész mérkőzésen.A következő potenciális gólperc a 30. volt – ám nem az olaszok jóvoltából! Savage a felezővonalról mesterien indította Giggset, aki elhúzta a labdát Buffon mellett, csak kisodródott, így nem tudott kapura fordulni vele. Az MU szélsője, ahelyett hogy felesleges cselekbe bonyolódott volna, okosan visszajátszott a felzárkózó Hartsonhoz – az azúrkék drukkerek ismét foghatták a fejüket, de szerencséjükre a walesi tank fölé bikázott. Az első játékrész hajrájában aztán Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány legénysége olyan tűzijátékot rendezett az ellenfél kapujánál, hogy azt mi is megirigyeltük volna augusztus 20-án.Öt perc leforgása alatt négy lehetőség adódott Jones kapujánál: előbb Inzaghi lövésébe léptek bele a védők, majd a Milan-támadó helyezte fölé Vieri visszafejelt labdáját, végül pedig – ugyanabból a támadásból – Del Piero (bomba utáni) és Perrotta (guruló) labdája landolt a kereten.Ami nem sikerült a szünet előtt, az összejött a második félidőben. Filippo Inzaghi tizenegy perc alatt mesterhármast vágott, majd jött Alex Del Piero, aki egy jogosan megítélt tizenegyest értékesített magabiztosan. Az olasz válogatott megérdemelt diadalával az élre vágott az ötösben, és ha nem történik kisebbfajta csoda, meg is nyeri majd a csoport küzdelmeit.Azerbajdzsán–Finnország 1–2 (0–0)
Baku
V: Hrinak (szlovák). G: Iszmajlov (89.), ill. Tainio (52.), Nurmela (76.). K: Ahmedov (42.)
AZERBAJDZSÁN: Kramarenko – Agajev (Muszajev, 12.), Ahmedov, E. Gulijev, K. Gulijev, Gurbanov, Jadullajev, Szadigov, Iszmajlov, Alijev (Imamalijev, 46.), Vasziljev (Tagizade, 60.)
FINNORSZÁG: Niemi – Reini, Saarinen, Hyypiä, Pasanen, Väyrynen (Riihilahti, 70.), Nurmela, Tainio (Valakari, 86.), Forssell, Johansson (Kopteff, 46.), Kolkka

Olaszország–Wales 4–0 (0–0)
Milánó, 80 000 néző
V: Merk (német). G: F. Inzaghi (60., 64., 71.), Del Piero (77. – 11-esből)
OLASZORSZÁG: Buffon – Panucci (Oddo, 58.), Nesta, F. Cannavaro, Zambrotta – Camoranesi, Perrotta (Fiore, 85.), C. Zanetti – Del Piero – F. Inzaghi (Gattuso, 74.), Vieri
WALES: Jones – Delaney, Page, Koumas (Earnshaw, 71.), Speed – S. Davies, Savage, Pembridge, Giggs – Bellamy, Hartson (Blake, 82.)
Legfrissebb hírek

Tenisz: Alcaraz nyerte meg a párizsi tornát – két szettben nyert Shelton ellen

Tenisz
1 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
14 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
16 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
17 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
28 perce

A szünet után nyílni kezdett az olló Ferizajban

Kézilabda
32 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
45 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
55 perce