Balázs ezüstöt szerzett

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
2003.09.05. 21:13
Címkék
Pénteken a második egyéni számmal folytatódott Gyékényesen a 11. tájékozódási búvárúszó világbajnokság. Ezúttal az ötbójás gyakorlat várt az indulókra, vagyis a rajttól elindulva, öt tájékozódási bóját kellett megtalálni, lehetőleg minél rövidebb idő alatt.
A magyar színeket három hölgy és három úr képviselte, és a szakvezetés a remek kezdés után joggal bízott abban, hogy újabb dobogós helyezést szereznek a mieink. Ebben a számban legutóbb még 1998-ban az a Gurisatti Gyula nyert világbajnoki címet, aki most a válogatott vezetőedzőjeként figyelte a fejleményeket. A legutóbbi vb-n ezüstérmes Balázs Péter újra bebizonyította, hogy remek formában van, hiszen ezúttal is kellően gyors és ügyes volt. A magyar fiú időeredménye végül a második helyre volt jó, a győzelmet az ukránok nagy tehetsége, Olekszandr Zolotov érdemelte ki."Iszonyatosan gyors volt ukrán ellenfelem, tizenhárom másodperccel ért hamarabb célba, mint ahogy az nekem sikerült – mondta Balázs Péter. – Az viszont örömteli, hogy életem legjobbját úsztam, öt perc, húsz másodperc alatt teljesítettem a pályát.”Balázs tehát megadta a módját, hiszen a szerdai arany- és a csütörtöki bronzérem után most az ezüstből is begyűjtött egyet. A hölgyeknél mindhárom magyar sportoló az élmezőnyben zárt: Bognár Bernadett a hetedik, Farkas Eszter a nyolcadik, Pernyei Réka pedig a 11. helyen végzett. Szombaton 10 órától egy újabb egyéni szám, az M-gyakorlat következik a sorban.11. tájékozódási búvárúszó világbajnokság, Gyékényes
Ötbójás gyakorlat
Férfiak. Világbajnok: Olekszandr Zolotov (Ukrajna) 2605 pont
Ötbójás gyakorlat
Férfiak. Világbajnok: Olekszandr Zolotov (Ukrajna) 2605 pont
, 2. Balázs Péter (Magyarország, Bp. Amphora BK, edző: Kosztin Tibor) 2540, 3. Andrej Korman (Oroszország) 2495, 4. J. Zadorozsnij (Oroszország) 2490, 5. R. Silnij (Csehország) 2470, 6. A. Berezsnoj (Oroszország) és D. Zonnekald (Németország) 2455-2455, 8. Gurisatti Róbert (Magyarország) 2445, …10. László Dezső (Magyarország) 2420
Nők. Vb: Szvetlana Vjatkina (Oroszország) 2360, 2. Galina Dolgusina (Kazahsztán) 2316, 3. Ljuba Domnikova (Oroszország) 2280, 4. G. Tenkova (Oroszország) 2272, 5. S. Toraková (Csehország) 2268, 6. J. Impolszkaja (Ukrajna) 2248, 7. Bognár Bernadett (Magyarország) 2240, 8. Farkas Eszter (Magyarország) 2204, …11. Pernyei Réka (Magyarország) 2148
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
7 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
7 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
7 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
7 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
7 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
7 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
7 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik