Ezt is megértük: Reykjavíkban rangadót játszanak. Igen, nem elírás, az izlandi válogatott vív rangadót egy Európa-bajnoki selejtezőn, méghozzá úgy, hogy csoportelsőként fogadhatja a háromszoros kontinensbajnok Németországot. Vesztett pontok tekintetében ugyan a Nationalelf áll jobban, az egyes szám azonban az északi társaság neve előtt díszeleg.

Deisler több mint egy év után tér vissza

Deisler több mint egy év után tér vissza
Igaz, minden német gond ellenére Asgeir Sigurvinsson, az izlandiak szövetségi kapitánya szerint a vendégek a találkozó esélyesei. "Tudom, nincs túl sok sanszunk, de a fiaim mindent megtesznek azért, hogy lépést tartsanak a vetélytárssal. Ha elcsípnénk egy döntetlent, azt már hatalmas eredménynek tartanám. Igaz, azt sem árt tudni, hogy a német védelemben találtam hibákat, szerintem ott megfogható a nagy favorit” – vélte a tréner.
Egy másik német edzőnek, Berti Vogtsnak eközben Glasgow-ban van jelenése, ahol a skót válogatottat Feröer ellen kell harcba vezetnie. A Tartan Armynak van mit kijavítania, hiszen a két csapat első mérkőzésén, Feröeren csak 2–2-t tudott elérni, ráadásul úgy, hogy a rivális már 2–0-ra vezetett! Az akkor megégő skót gárdából szombaton csak négyen (Robert Douglas, Maurice Ross, Paul Lambert, Barry Ferguson) játszhatnak, azaz Vogts arculatváltással próbálja meg elejét venni az újabb kudarcnak. Ennek tudható be az is, hogy a skót válogatott keretében 1882 óta először kap helyet színes bőrű játékos Kevin Harper személyében.
"Elsősorban szeretném megünnepelni az első skót válogatottságomat. Ez sokkal fontosabb annál, hogy én leszek az első vagy az utoló színes bőrű skót válogatott” – nyilatkozta a Portsmouth támadója.
Izland–Németország
Reykjavík, 19.30
V: Barber (angol)
A várható kezdőcsapatok:
IZLAND: Arason – Marteinsson, Hreidarsson, L. O. Sigurdsson, I. Sigurdsson – R. Kristinsson, B. B. Gunnarsson., Th. Gudjonsson, J. K. Gudjonsson – Helguson, Gudjohnsen
NÉMETORSZÁG: Kahn – A. Friedrich, Wörns, Baumann – Ramelow, Jeremies – Deisler, Ballack, Schneider – Neuville, Klose
Skócia–Feröer
Glasgow, 16.00
V: Govedarevic (szlovén)
A várható kezdőcsapatok:
SKÓCIA: Douglas – Ross, Wilkie, Webster, Naysmith – Lambert, B. Ferguson, Cameron, McCann – Crawford, Hutchison
FERÖER: Mikkelsen – O. Johannesen, H. F. Hansen, Thórsteinsson, J. R. Jacobsen – R. Jacobsen, Benjaminsen, Johnsson, Borg – Petersen, Flötum
Legfrissebb hírek





