A Boszniában uralkodó hangulatot mindennél jobban érzékelteti Blazs Szliskovics bosnyák szövetségi kapitány következő nyilatkozata. "Ha győzünk, sokat nyerhetünk, akár történelmi jellegű találkozó is lehet ez a számunkra, amely új irányba tereli a labdarúgásunkat. Nem titkolom, napról napra optimistább vagyok. Idegenben az erőnlétüknek köszönhetően nyertek ellenünk, de most a csapatom fizikálisan is eléggé fölkészült, hogy fölvegye velük a harcot fogalmazott Szliskovics, aki persze a nagy szavak mellett a szakmai munkára is fordít időt.
A múlt héten például megtekintette a norvégok Skócia elleni mérkőzését, majd zárt kapuk mögött készítette fel a saját csapatát, de mivel két kulcsjátékosára nem számíthatott, nem tudni, ez mennyire sikerült. Kénytelen volt Szamir Muratovicsot és Velimir Brasnicsot behívni a keretbe a Norvégia elleni ki-ki mérkőzésre, Elvir Baljics és Mladen Bartolovics szereplése ugyanis a sérülésük miatt szóba sem került.A norvégok igen erős összeállításban érkeztek Szarajevóba, a csapattal együtt megjött a szövetség elnöke és főtitkára, valamint az ország külügyminisztere is. A bosnyákok nagy bánatára szintén megjött Ole Gunnar Solskjaer, aki fölépült a sérüléséből. "Ez a mérkőzés számunkra az utóbbi évek egyik legfontosabb találkozója. Még egy kicsit fáj a lábam, de szombat estére, remélem, teljesen rendben leszek” – mondta a Manchester United csatára.Bár az óvatoskodó félmondat minden nyilatkozatban ott van, tagadhatatlan, hogy a szerdai, Dánia elleni sorsdöntő találkozó jegyében rendezik ma este Ploiestiben a Románia–Luxemburg selejtezőt. A román "kőolajváros” kisebbik stadionjába, az ötezres Astra-arénába telt házat várnak, s hangulatalapozó arányú győzelmet. A románok felkészülésének legnagyobb visszhangot kiváltó momentuma Adrian Mutunak az Adidas céggel kötött, négy évre szóló, egymillió dollár értékű reklámszerződése, amelynek fejében a Chelsea csatára román nemzeti színekben pompázó cipőt viselhet.Amúgy a román továbbjutási remények egyértelműen Mutu személyéhez kötődnek, bár Anghel Iordanescu szövetségi kapitány folyamatosan "józanító” beszédeket tart. "A csapat teljesítménye a fontos, amelyhez Mutunak fegyelmezett katonaként kell hozzátennie a maga részét” – mondta többek között a román szakvezető. A csatár egyébként Ganeával alkot majd duót, a párosítás pikantériája pedig abban rejlik, hogy ők ketten nemrég még igencsak keresetlen szavakkal fejezték ki az egymás iránt érzett olthatatlan ellenszenvüket.Románia–Luxemburg Ploiesti, 18.30 V: Jefet (izraeli)