Búvársport: Két magyar dobogós hely

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
2003.09.04. 21:47
Címkék
A szerdai MONK-gyakorlat után csütörtökön az első egyéni számmal folytatódott Gyékényesen a 11. tájékozódási búvárúszó világbajnokság programja. A csillaggyakorlat résztvevői a rajthelytől elindulva felváltva öt forduló- és öt tájékozódási bóját kerültek, illetve találtak meg. Az ötödik tájékozódási bója elérése jelentette a célba érkezést. A gyakorlatban ez nem tartott tovább néhány percnél, így akik előkelő eredmény elérésében reménykedtek, nem hibázhattak. A férfiaknál és a hölgyeknél is 3-3 versenyzőnk szállt vízbe, és a nyitó napon világbajnoki címet szerző Balázs Péter és Gurisatti Róbert folytatta remeklését. A két kiváló sportember 1998 óta szinte minden évben szállítja az eredményeket, és a párosban elért arany után ezúttal külön-külön is a dobogóra állhattak. Gurisatti Róbert 5 perc 27 másodperc alatt teljesítette a távot, Balázs Péter két másodperccel volt "lassabb”, így a magyar csapat egy ezüst- és egy bronzérmet könyvelhetett el. A nőknél egyedül Bognár Bernadett végzett az első tíz között: a dunaújvárosi sportolónő a hetedik helyet érdemelte ki. A juniorok ugyancsak nagy sikert értek el ebben a számban: Kozlovszky Viktor világbajnoki címet nyert, László Csilla pedig a dobogó harmadik fokára állhatott. Pénteken az ötbójás gyakorlattal folytatódik a gyékényesi világbajnokság.11. tájékozódási világbajnokság,
Gyékényes
Csillaggyakorlat
Férfiak. Világbajnok: Olekszandr Zolotov (Ukrajna) 2605 pont
Gyékényes
Csillaggyakorlat
Férfiak. Világbajnok: Olekszandr Zolotov (Ukrajna) 2605 pont
, 2. Gurisatti Róbert (Magyarország, Dunaferr UBSE, edző: Gurisatti Gyula) 2580, 3. Balázs Péter (Magyarország, Budapesti Amphora BK, e: Kosztin Tibor) 1570, 4. J. Zadorozsnyij (Oroszország) 2550, 5. D. Zonnekalb (Németország) 2545, 6. A. Kornyenko (Kazahsztán) és A. Korman (Oroszország) 2540-2540, …11. László Dezső (Magyarország) 2495
Nők. Vb: Szvetlana Vjatkina (Oroszország) 2435, 2. Jekatyerina Tszjkulszka (Kazahsztán) 2387, 3. Galina Dolgusina (Kazahsztán) 2375, 4. Ny. Mihajlova (Oroszország) 2355, 5. G. Penkova (Oroszország) 2347, 6. Z. Dvoraková (Csehország) 2331, 7. Bognár Bernadett (Magyarország) 2271, … 13. Debreczeni Hajnalka (Magyarország) 2191, … 14. Pernyei Réka (Magyarország) 2183
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
7 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
7 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
7 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
7 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
7 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
7 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
7 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik