Szuper is ott lesz a jégen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.08.27. 21:40
Címkék
Dusan Kapusta egy relatíve meghökkentő adattal lepte meg a Magyar Jégkorongszövetség elnökségi ülésének résztvevőit: az újonnan megbízott szövetségi kapitány arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar hokisok szám- szerűen nagyobb megterhelésnek vannak kitéve, mint szlovák társaik.
Míg a határ túloldalán ötvenvalahány mérkőzés egy korongos átlagpenzuma, addig a magyar válogatott keret tagjai több mint hetven alkalommal lépnek jégre az előttünk álló idényben (19 válogatott találkozó, hazai bajnokság és kupa, Interliga, nemzetközi kupák). "Lehet, hogy a magyar bajnokságban akadnak könnyebb mérkőzések, de akkor is ott kell lenni a pályán” – közölte a szakember. Ezen túlmenően a honi hoki vezérkara – amely egyöntetűen gratulált a sportág élő legendájának, Pásztor Györgynek, aki magas állami kitüntetésben részesült augusztus 20-án – folytatta meghirdetett programját, azaz a különböző szabályzatok egységesítését és rendbetételét. Megszületett az új versenyszabályzat, továbbá végre-valahára összhangba hozták a hatályos törvényekkel az átigazolási szabályzatot. A versenybíróság tagjai vállalták, hogy mind az 1600 igazolt játékos papírjait egyenként átnézik, kiszűrendő az olyan anomáliákat, hogy például egy játékos három születési dátummal szerepel a különböző kimutatásokban. Elfogadták az – amúgy meglehetősen sűrű – hazai és nemzetközi versenynaptárt, továbbá a válogatott felkészülési programját, ezen túlmenően bólintottak a Kapusta által beterjesztett válogatott keret névsorára. E szerint a szeptember első hétvégéjén (5–7.) esedékes clauti (Olaszország) négyes tornára az alábbi gárda utazik: Szuper, Budai (kapusok), Tőkési, Sille, Palkovics, Gröschl, Rajz, Horváth, Tokaji, Peterdi, Borbás, Ladányi, Kangyal, Szélig, Vaszjunyin, Erdősi, Orsó, Svasznek, Lencsés, Simon, Majoross, Kovács Cs. Amennyiben szükséges, készenlétben áll Gergely Cs., Fodor és Halmosi. Ocskay Gábor sajnos továbbra is sérült, s bár elkezdte az edzéseket, legjobb esetben novemberben játszhat először. A keret érdekessége, hogy ott lesz a kapuban Szuper Levente, aki egyelőre itthon edz – az Alba Volánnal –, továbbá az is, hogy helyet kapott benne a jászberényi hőskorszak egyik alapemberének, Oleg Vaszjunyinnak a fia: Vaszjunyin Artjom 19 esztendős (Kijevben született), fél éve magyar állampolgár. A keret szeptember 3-án, szerdán Dunaújvárosban tart egy közös edzést, majd autóbusszal utazik Itáliába. Az elnökség döntött arról is, hogy továbbra is folyósítja azt a fejenkénti 250 ezer forintot, amelyet a válogatott játékosok szerelésük karbantartására, megújítására fordíthatnak. A marketingbizottság beszámolt arról, hogy javában folynak a tárgyalások a televíziós közvetítési jogokról, továbbá megpróbálnak névadó szponzort találni a bajnoksághoz.
Legfrissebb hírek

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
5 perce

Az első negyedórában nincs gól a Nyíregyháza–ETO-n

Labdarúgó NB I
6 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
1 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2 órája