Udinese: Majdnem mindenki ment, aztán maradt

Éppen ezt az egy csapatra való játékost akarták a nagyok (és a kicsik) elvinni Udinéből, ám a csodával határos módon az előző idényben a 6. helyen végző és ezzel UEFA-kupa-indulást kiharcoló együttes kerete mégsem változott, mert a nagy sürgés-forgásból végül semmi sem lett. A Lazio egymaga négy udineit akart igazolni, de miután cserébe sem Castroman, sem Liverani nem akart északra költözni, ugrott az ügylet, és más okokból a többi adásvétel sem jött létre.
Így aztán gyakorlatilag változatlan maradt Spalletti mester együttese, ami azt jelenti, hogy elvben a nagyok mögött akár újra harcba indulhat egy UEFA-s pozícióért, ha a játékosai hasonló teljesítményre lesznek képesek, mint egy éve.
Az Udinese legerősebb csapatrésze egyértelműen a középpálya. A cseh Jankulovskit sokan – joggal – az új Nedvednek tartják, a chilei Pizarro zseniálisan osztogat, a brazil Alberto nagyszerűen játssza be a jobb oldalt, a dán Jörgensen remekül tud egy-egyezni, és pokolian jól lő messziről, az olasz Pinzi pedig igazi emberfogó középpályás. (Az északiaknál feltűnően sok a külföldi játékos, aminek az az oka, hogy az Udinese részben külföldi tehetségek felkutatásából, "felvirágoztatásából” és eladásából él, ám ezzel már szúrja egyesek szemét: Umberto Bossi, a nacionalista Északi Liga elnöke pellengérre állította a klubot – és a Perugiát –, mert zömében nem olasz "nyersanyaggal” dolgozik.)
A középpálya mellett a másik "húzóágazat” De Sanctis kapus, akit sokan már a harmadik számú olasz hálóőrnek tartanak Buffon és Toldo mögött, de Abbiati, Pelizzoli és Antonioli előtt.
Valamivel gyengébb ugyanakkor a zebramezesek védelme és támadósora. A hátvédsorral az a gond, hogy a Bertotto, Pierini, Sensini trió átlagéletkora több mint 32 év, a csatársorral pedig az, hogy a Muzzi, Iaquinta kettős mögött nincsenek igazi tartalékok – hacsak nem sül el Carsten Jancker lába, és nem derül ki a sérüléséből felépülő dél-afrikai válogatott Nomvetéről, hogy igazi gólzsák.