Kerekes Attila a kispadon

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
2003.08.23. 20:42
Címkék
Bő egy hónap múlva kezdődik a női Extraliga. A nyitányt igencsak várják a sportág miskolci szerelmesei, akiknek ezúttal nem lesz okuk aggodalomra, teljes nyugalommal szemlélhetik kedvenc csapatuk találkozóit.
Novák Gyula, az MVSC-Cronus szakosztályvezetője ugyanis elmondta: mivel a kiesett Szegedi DRE helyét nem foglalja el az NB I győztese (a szombathelyi Haladásról van szó), így hét csapat vesz majd részt a küzdelmekben, nem kell tartani a kieséstől, búcsúzó ugyanis nem lesz. A miskolci vezetők szívéről mázsás súly gördült le, az amúgy szomorú hír nyugodt munkavégzést tesz lehetővé. Erre szükség is lesz, hiszen a zöld-fehérek háza táján jelentős változások történtek az elmúlt hónapok során. A társaság megkezdte a felkészülést, egyelőre megbízott trénerként Kerekes Attila irányítja a munkát. "Azt szerettük volna, ha az elmúlt bajnokságban Forman József mellett pályaedzőként dolgozó Ernesto Martinez vállalja a vezetőedzői szerepkört. Sajnos álláspontjaink meglehetősen távol estek egymástól, ezért végül is anyagi okok miatt nem kötöttünk szerződést a kubai szakemberrel – elevenítette fel a közelmúlt történéseit Novák Gyula. – Kerekes Attila egy éve a csapat mellett van, ismeri a játékosokat, de tisztáztuk vele, hogy a felkérés egyelőre ideiglenes jellegû. Amennyiben változás lesz a szakmai stáb összetételében, akkor továbbra is az utánpótlással dolgozik majd. A nyáron kulcsjátékosokat veszítettünk, kezdő hatosunkból távozott Irina Adrijanenko, Katona Brigitta, Tatjana Odjanenko és Kovács Eszter. Nélkülük jóval nehezebb idény vár ránk, a hozzánk kerülő tapasztalt játékosok mellett jóval nagyobb szerep hárul majd a csapatba kerülő miskolci fiatalokra.” A szakosztályvezető mostanság azon fáradozik, hogy a csapat mellett tartsa az eddigi névadó főszponzort, a Kosik János tulajdonában lévő Cronus céget. A miskolciak egyébként a következő kerettel kezdték meg a felkészülést: Balázs Anett, Juhos Petra, Kosik Viktória, Kiss Bernadett, Kovács Edina, Mátrai Bea, Németh Annamária, Országh Larissza, Selmeczi Zsuzsa, Sike Gabriella, Szajkó Timea, Timár Edit. Nem dőlt még el Szûcs Zsuzsa sorsa, ugyanis a tehetséges ütő egyetemre jár, s pillanatnyilag azon hezitál, össze tudja-e egyeztetni tanulmányait a sportolással.
Legfrissebb hírek

Vívó-vb: Battai Sugár a négy között – már biztosan érmes!

Egyéb egyéni
22 perce

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
26 perce

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
1 órája

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
1 órája

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
1 órája

Vívó-vb: nincs magyar negyeddöntős a férfi párbajtőrözőknél

Egyéb egyéni
1 órája

1976 – Fél évszázada, hogy Montrealban elsőre 94.58-ig repült Németh Miklós gerelye

Népsport
2 órája