Megmenekült az együttes

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
2003.08.22. 21:58
Címkék
Kezdjük a lényeggel: az NRK-Nyíregyháza nem tűnik el a süllyesztőben. Mi több, a múlt héten felszínre került gondok megoldódni látszanak, és a jelenlegi állás szerint a négy éve megszokott színvonalon teljesítő női csapatot láthatna a szurkolók a Bujtosi Szabadidőcsarnokban.
Mindennek ellenkezője azért is sokkolhatta volna a nyíregyháziakat, mert ezen a nyáron már asszisztálniuk kellett egy labdarúgó-, illetve egy férfi röplabdacsapat megszűnéséhez.No, de maradjunk a női röplabdázóknál. Ismert, hogy a múlt hét közepén a csapat tagjai nem vették fel a munkát, mert az egyesület ügyvezetőjeként is tevékenykedő edző, Ludvig Zsolt olyan hírt kapott, ami alapján veszélyben látta a klub jövőjét. Csütörtöktől azonban ismét edz a bajnokcsapat.– Igen, ez így van – válaszolt a felvetésre Ludvig Zsolt.. – Ismét edzünk, mert a jelek szerint megoldódhatnak nehézségeink, és bár természetesen akadnak még kérdőjelek a csapat összetételét illetően, de a jövőnk már biztosítottnak látszik. – Az elmúlt napokban nem árulta el, hogy melyek voltak a felmerült problémák. Mostantól talán már kerülhetjük a rébuszokat.– Kaptam egy olyan információt, miszerint a csapat mellé névszponzorként szegődő Titász Részvénytársaság elállt eredeti tervétől. Most már azonban kezemben van az a szándéknyilatkozat, miszerint a cég mellénk áll, és bár a részleteket még pontosítani kell, úgy tűnik, megtaláltuk azt a céget, amely orvosolhatja anyagi gondjainkat.– A játékoskeretből kiket sikerült megnyerni a folytatásra?– A jövő héten az edzések mellett az lesz a fő feladatunk, hogy megkössük a szerződéseket a játékosokkal. Jelenleg Erdősné Balogh Erika, Mátrai Veronika, Botos Fruzsina, Lengyel Viktória, Merkószki Tünde, Kapuvári Melinda, Szikszai Viktória, Sipos Zita és Sipos Tímea látogatja a gyakorlásainkat, velük kivétel nékül törekszünk is a megegyezésre. Ugyancsak számítunk Schlégl Katalinra is, aki szeptemberig a strandröplabdázásnak él, így vele csak azt követően tudunk beszélni a folytatásról.– A legutóbbi bajnokságot befejező csapatból Kiss Katalin és Mátrai Beáta távozását már korábban bejelentették, de mintha hiányozna a sorból Natalja Papizsanszkaja neve is...– Igen, Natasa közölte velünk, hogy csak akkor áll ismét edzésbe, ha a múltbeli tartozásokat kiegyenlítjük. Erre most megvan a remény. Amúgy természetesen akadnak még erősítési terveink, feladóra például mindenképpen szükségünk lenne, de most az a lényeg, hogy végre tudjuk tervezni a jövőt.
Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
30 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
40 perce

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
1 órája

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
1 órája

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
1 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
2 órája

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2 órája