Csúszhat az idény kezdete

GY. B.GY. B.
2003.08.22. 21:10
Címkék
Az élvonal nyolc, szerényebb költségvetéssel dolgozó egyesülete, valamint a 22 csapatos másodosztály mezőnye alkotta, G-30-nak nevezett tömörülés tagjai ellenszavazat nélkül elfogadták azt az indítványt, amely szerint bojkottálják a bajnoki idény megkezdését, és az augusztus 31-i rajt helyett csak szeptember 21-én hajlandók pályára lépni.
A liga pénteki rendkívüli ülésén megtartott voksolásra azért volt szükség, mert a bajnoki közvetítések jogait birtokló Sogecable nevű társaság kilencmillió euróval kevesebbet fizetne, amennyit a G-30 egyesületei kapni szeretnének. A televíziós cég 84 milliót ajánlott fel a kevésbé tehetős egyesületeknek, amelyek viszont ragaszkodnak az általuk kiszámított 93 millióhoz. "Szeretnénk, ha minden megoldódna, de a pillanatnyi helyzet alapján nem tehettünk semmit. Két fél áll szemben, az egyik elad, a másik vesz, viszont az egyetlen pont, amelyben nincs köztük konszenzus, az ár. Csaknem háromszázmillió euróról van szó, ezért értelmetlen lenne kilenc- vagy tízmillió miatt ekkora felfordulást okozni” – sopánkodott a liga nemzetközi kapcsolataiért felelős Antonio Fernández Hidalgo.Egyelőre csak annyi biztos, hogy a felek a jövő héten ismét összeülnek megvitatni a helyzetet, de ha nem születik megállapodás, tényleg csak szeptember utolsó harmadában indul útjára a labda a Primera Divisiónban. Az első számítások szerint, ha a negyedik fordulóval kezdődne a program, az elmaradó három játéknapot még bele tudnák sűríteni a versenynaptárba, igaz, feltehetőleg a szerdákat igénybe vevő fordulók a spanyol válogatott kárára mennének.
Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
4 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
10 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
11 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
38 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
48 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
58 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája