A hamisított papírok miatt a Napoli a C-ligába csúszhat

M. T.M. T.
2003.08.15. 21:20
Címkék
Bár az olasz labdarúgásban a hatalmas hőség és a munkaszüneti nap miatt pénteken gyakorlatilag semmi sem történt, a B-ligát érintő polgári ügyek sokasága izgalomban tartja a közvéleményt.
Mint ismeretes, a szövetség kizárta a másodosztályból a Cataniát, annak ellenére, hogy egy polgári bíróság szerint a déli csapatnak joga lenne a Serie B-ben szerepelni. (A vita egy játékos szerepeltetésének a jogossága körül robbant ki, még az előző bajnokság hajrájában.)A Catania minden követ megmozgatott, hogy visszatérjen a másodosztályba, és kapóra jött neki a napokban kirobbant újabb botrány, amely szerint több proficsapat, köztük a Roma és a Napoli hamisított banki papírokkal igazolta a szövetségben, hogy anyagilag rendezett a helyzete. A Cataniának több sem kellett: a Reggio Calabria-i tartományi bíróságon megtámadta a Napoli nevezését, és el is érte, hogy a bíró ideiglenesen felfüggessze a nápolyi csapat részvételét a másodosztályban.Nápolyban természetesen érthető felháborodással fogadták a cataniai lépést, még akkor is, ha Luciano Gaucci, a Catania tulajdonosa sietett leszögezni, hogy semmi baja a nápolyiakkal, de mindenképpen vissza akarja juttatni csapatát a Serie B-be.Rosa Russo Iervolino,Nápoly polgármestere pénteki nyilatkozatában leszögezte: "Az a legnagyobb gond, hogy a sport speciális terület, és nem lehet tudni, hogy az igazságszolgáltatás melyik szeletének kell foglalkoznia vele: a sport-igazságszolgáltatásnak, vagy a polgárinak.”Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy az említett Reggio Calabria-i bíró cataniai születésű, ami összeférhetetlenséget jelenthet, míg egyesek úgy vélik, hogy ezen a ponton célszerű lenne 21 csapatosra bővíteni a B-ligát, és újrasorsolni a bajnokságot. Egy biztos: az olasz másodosztályban a következő napok meglehetősen forrónak ígérkeznek…
Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
33 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
56 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
1 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik