Dufaux Bodrogi csapatában

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2003.08.11. 21:00
Címkék
Újabb szép sikert ért el Remák Zoltán, a Tour de Hongrie nyertese: a P Nívó-Betonexpressz-FTC bombaformában lévő szlovák versenyzője úgy nyert meg egy egynapos szlovák versenyt, hogy megszökött a mezőnytől, és a 135 kilométerből közel százat egyedül töltött az élen.
A fradisták egyébként a hét elején – Remákkal az élen – rövidebb olaszországi turnéra indulnak, amely során szerdán, szombaton és vasárnap is egynapos versenyeken vesznek részt.Szintén "olasz” hír, hogy Leonardo Piepoli pályafutása során harmadszor nyerte meg a Subida a Urkiolát, az igen rangos baszk hegyi viadalt. A spanyol iBanesto.com bringása a belga Bruylandts-cal együtt a céltól négy kilométerre lépett meg az élbolytól, majd a célban a szökevénytársát is lehajrázta.Végül egy átigazolási hír: 2004-ben Bodrogi László jelenlegi csapatában, a Quick Step-Davitamonban folytatja a pályafutását Laurent Dufaux, az Alessio 34 éves kerekese. A svájci versenyző így újra együtt szerepelhet régi festinás csapattársával, Richard Virenque-kel.27. Subida a Urkiola (1.3-as kategória, Spanyolország)
Durango–Urkiola (160 km):
Durango–Urkiola (160 km):
1. Leonardo Piepoli (olasz, iBanesto.com) 3:53:59, 2. Bruylandts (belga, Marlux-Wincor Nixdorf) 7 mp h., 3. Zubeldia (spanyol, Euskaltel) 39 mp h.

Nemzetközi verseny, Surány (Szlovákia)
135 km:
1. Remák Zoltán (szlovák, P Nívó-Betonexpressz-FTC) 3:33:24, 2. Garamszegi László (magyar, P Nívó-Betonexpressz-FTC) 4 p h., 3. Sedko (szlovák) a. i.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
11 perce

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
33 perce

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
1 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
1 órája

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
2 órája

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
2 órája

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
2 órája