A skótok nem fukarkodnak a dicsérettel

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2003.08.08. 21:35
Címkék
Noha az MTK-ért szorítók bizonyára a Rangers mellett tennék le a voksukat, az egyik legismertebb glasgow-i napilap, a Daily Record internetes oldalán meghirdetett játékon az olvasók többsége arra szavazott, hogy a két skót óriás közül a Celtic jut majd messzebbre a Bajnokok Ligájában.
Érthető okokból a zöld-fehérek mestere, Martin O’Neill is az övéi menetelésére fogadna: a szakember az újság hasábjain kijelentette, bár tiszteli a magyar aranyérmest, nem tartja valószínűnek, hogy csapata részvétele nélkül kezdődjenek meg a főtábla küzdelmei. A Hungária körúti gárdát többször megtekintő tréner amúgy felettébb szimpatikusan beszélt a következő riválisról, mint mondta, Egervári Sándor játékosai roppant ügyesen bánnak a labdával, ráadásul lerí róluk, hogy – a skótokhoz hasonlóan – a végsőkig harcolnak.Mindezt egyébként Halmai Gábor is megerősítette a Daily Record újságírójának – derült ki a lap világhálós kiadásából."Európa egyik legjobb együttese vár ránk – jelentette ki az MTK egyik legrutinosabb tagja, aki, s ezt azért feltétlenül jegyezzük le, az izraeli Hapoel Tel-Aviv színeiben pályára lépett a Chelsea, a Parma és a Milan ellen is (sőt, a londoni, illetve a parmai gárda a Hapoel áldozatául esett az UEFA-kupában). – El kell ismernem, nem mi vagyunk a párharc esélyesei, és minden tiszteletem a Celtic futballistáié azért, amit a legutóbbi szezonban véghez vittek, de afelől biztosíthatom ellenfelünket, hogy elszántan, és persze a siker reményében indulunk csatába. Készek vagyunk az utolsó utáni pillanatig küzdeni.”Azért, ahogy az a profiknál szokás, a nyilatkozat végén kis "hízelgés” is belefért:"Minden futballista álma, hogy kifuthasson egy olyan pályára, mint a Celtic Park. Harmincegy esztendős vagyok, alig hiszem el, hogy ez a lehetőség megadatik nekem. Különben elárulom, a két glasgow-i csapat közül nekem mindig is a Celtic volt a favoritom…”
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
1 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
1 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
1 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
1 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik