Jeges sportok: Hatszázmillió a pálya ára

KOLODZEY TAMÁSKOLODZEY TAMÁS
2003.08.01. 21:15
Címkék
Tavaly igencsak megörültek a jeges sportok képviselői Miskolcon, amikor Orosz Lajos alpolgármester bejelentette, hogy az idei szezonban már fedett pályán hódolhatnak szenvedélyüknek.
Ezt követően várospolitikai vita bontakozott ki arról, hogy mit tegyenek a döntéshozók, hol épüljön fel a létesítmény, a városi sportcsarnok valamelyik pályája, esetleg a Népkert vagy Diósgyőr legyen a kedvezményezett. Volt néhány szemle, megbeszélés, készültek tervek. Nagy horderejű témáról van szó, ugyanis bármelyik elképzelést akarják is megvalósítani, a költségek mindenképpen meghaladják a félmilliárd forintot. Vagyis a legizgalmasabb kérdés az: ki fizeti majd a számlát? Az önkormányzat és a kormány vagy egy nagyvállalkozó? A közönség számára ez másodlagos, a létesítmény leendő használóinak ugyanis mindegy, hogy ki a beruházó és a kivitelező. Montovay Péter, a Miskolc Városi Sportközpont igazgatója elmondta, hogy az illetékesek a Népkert mellett tették le voksukat a diósgyőri sportligettel szemben, és a komplett csarnokot finn technológia alapján, mindössze néhány hónap alatt tető alá lehet hozni. – Befedik a szabadtéri egyes műjégpályát, vagy a kettes kap téliesítést? – Egyik sem – felelte Montovai Péter. – Az egyest elvetették, mert a sportcsarnokhoz illesztése a nagy távolságok és építési költségek miatt célszerűtlen. A hokisok által is használt felület a jövőben edzőpálya lehet. A kettes pálya pedig azért nem fedhető be, mert szűk a körülötte lévő hely. Ezért a sportközpont tovább nyújtózkodik, és a komplexumnak minden bizonnyal a tőszomszédságában lévő bitumenes kézilabdapálya vagy a mellette lévő salakos-füves rész ad majd otthont. – Hol és mikor épül fel a létesítmény? Ez a téma sürgősségi napirendi pontként szerepelt a megyeszékhely közgyűlésének ülésén.– A létesítmény a szívügyem! – folytatta Orosz Lajos. – Kétség sem férhet hozzá, hogy egy ilyen nagyvárosban, mint Miskolc, égető szükség van rá. A pályát a minőségi és a szabadidősport képviselői egyaránt használhatják majd.– Mikor lesz az alapkőletétel és az első kapavágás?– Erre még nem tudok felelni. Két megoldás lehetséges, ha a kivitelező a saját költségén építi fel a létesítményt, akkor tíz évig üzemeltetheti, és szedheti be annak hasznát, majd a városé lesz. Ebben az esetben Miskolc térítésmentesen adná a telket. A másik variáció az, hogy a csaknem hatszázmilliót a város és az állam együttes erővel biztosítja. Ha így lesz, akkor a pénz felét központi "kalapból” teremtenénk elő, és a munkálatok 2004 elején kezdődhetnek meg. – Melyik tervnek van nagyobb realitása?– Miskolc város közgyűlése az ősszel hozza meg a végleges döntését.
Legfrissebb hírek

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
8 perce

Pádár Nikolett második hellyel indított az amerikai egyetemi úszódöntőkben

Úszás
11 perce

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
36 perce

Döntő lehet, hogy a Fehérvár végig négy sorral tud játszani, a Klagenfurt nem

Jégkorong
53 perce

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
1 órája

Messi jubileumi gólt szerzett, de így sem jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai: Nagyobb felelősséget vállalok, mint az elmúlt két évben

Bajnokok Ligája
1 órája

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik