Dusan Kapusta a kapitány

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2003.07.29. 22:17
Címkék
A Magyar Jégkorong-szövetség valamivel több mint egy hónapja megválasztott új elnökségének első igazán "látványos döntése adta az apropóját a kedd délelőtti sajtótájékoztatónak, amelyet a káposztásmegyeri AstraZeneca Jégcsarnokban tartottak: a testület döntésének értelmében az előttünk álló szezonban a Dunaferr vezetőedzője, a válogatott eddigi másodedzője, a szlovák Dusan Kapusta készíti fel a válogatottat a jövő tavaszi divízió1-es világbajnokságra.
"Először is nagyon köszönöm a bizalmat, igyekszem meghálálni – mondta az ujdonsült szövetségi kapitány. – Az elmúlt két esztendő eredményei bizonyították, hogy sokat fejlődött a magyar jégkorong, s szeretném, ha ez a tendencia az előttünk álló hónapokban is folytatódna. Nagyon sűrű program vár ránk, hiszen már szeptember elején pályára kell lépnünk: az Eurotour keretében vendégeskedünk Olaszországban, amit még további három hasonló torna követ majd. Ezek a tornák sokat segíthetnek abban, hogy aztán a legfontosabb eseményen, az áprilisi norvégiai divízió–1-es világbajnokságon a lehető legjobban szerepeljünk.”A kapitány ezt követően kihirdette a keretét, amellyel igazán nagy megdöbbenést nem keltett. Ezek szerint alapvetően a Szuper, Budai, Halmosi, Sille, Tőkési, Gröschl, Ocskay, Palkovics, Tokaji, Horváth A., Ladányi, Borbás, Peterdi, Szélig, Kangyal, Vas M., Erdősi, Orsó, Szuna, Svasznek, Kovács Cs., Majoross, Simon összetételű csapattal számol, de mint mondta figyeli még Lencsés, Vas J., Hoffmann és Fodor játékát is, azaz természetesen előttük sem zárult még be a kapu. Kapusta azt is bejelentette, hogy az eddigi technikai vezető Palla Antal mostantól másodedzőként (is) segíti a munkáját. Studniczky Ferenc, a szövetség új elnöke a legfontosabb célokról beszélt: szeretnék elérni, hogy stabil, 4-6 csapatos legyen a hazai bajnokság, hogy az elkövetkezendő években 2-4 új fedett pálya épüljön az országban és a sportág a Heraklész-programba is bekapcsolódjon. Ezen kívül a tervek között szerepel még, hogy a szövetség megpályázza a 2006-os téli olimpia egyik selejtezőcsoportjának megrendezését, s hogy minél több vidéki várost sikerüljön bevonni a sportág vérkeringésébe. Ez utóbbi cél elérését segítheti például, hogy – miként arról Kovács Csaba szakmai alelnök említést tett – jövő márciusban Debrecen ad otthont az ifjúságiak divízió–2-es világbajnokságának.
Legfrissebb hírek

Komoly vállműtét vár a Paks kulcsemberére

Labdarúgó NB I
1 perce

IPC: Szabó László szerint Oroszország és Fehéroroszország visszaengedése az első és egyben a legfontosabb lépés volt

Egyéb egyéni
37 perce

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
1 órája

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
1 órája

Párizs 2024: a számvevőszék szerint szerény a tavalyi olimpia gazdasági hatása

Párizs 2024
1 órája

A kettős terhelés és Kevin De Bruyne miatt is egyre több a gond Nápolyban

Bajnokok Ligája
1 órája

Férfi kézi: nem súlyos a Szeged izlandi irányítójának térdsérülése

Kézilabda
1 órája

Nyíregyháza: kórházba került Katona Mátyás

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik